Pécsen is érezni lehetett a földrengést, ami Horvátországot rázta meg ma hajnalban

földrengés Pécs Horvátország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újabb, 5,2-es erősségű földrengés rázta meg Horvátországot hétfőn kora reggel - közölte a helyi sajtó.

A földrengés epicentruma 12 kilométerre volt Sziszektől (Sisak) és 51 kilométerre Zágrábtól, mintegy 5 kilométeres mélységben. A rengést egész Közép-Horvátországban érzékelte a lakosság. Anyagi károkról a Sisaktól 14 kilométere délnyugatra elhelyezkedő Petrinja városából érkezett jelentés.

A Blikk azt írja, a földrengést Pécsen is érezni lehetett, egyik munkatársuk hajnalban arra ébredt, hogy mozog az ágya. A földrengést Baranya mellett Somogyban és Zalában sokan érezték, de mivel a rengés epicentruma a magyar országhatártól körülbelül száz kilométerre volt, Magyarországon károk bekövetkezése nem valószínű. A fő rengés után várhatók utórengések, amelyek között erősek is lehetnek.

A horvát fővárost és környékét legutóbb március 22-én rázta meg nagyobb földrengés. A fél óra különbséggel bekövetkezett 5,6-os, majd 5,1-es erősségű földmozgásban számos épület megrongálódott és több ember megsérült. Az akkori földmozgás Zágrábban és környékén 25 ezer épületben okozott kárt. A városmagban megrongálódott a főváros jelképének számító katedrális, a horvát parlament és a kormány épülete, valamint több templom és a kulturális örökséghez tartozó építmény. Több kórházból is evakuálni kellett az embereket.

Zágrábban a márciusi földrengés óra folyamatosak az utórengések. A szakemberek mintegy kétezer utólökést jegyeztek fel, amelyek negyede volt érezhető. Hatezer épület a mai napig nem biztonságos, köztük több óvoda, általános iskola, középiskola, egyetem, kulturális és tudományos intézet.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.