Meggyilkolta és elásta a kertben élettársát a Bács-Kiskun megyei nő, ez volt az indoka

Forrás: Shutterstock -
gyilkosság albérlet ítélet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bács-Kiskun megyében élt albérletben a nő élettársával, ám kapcsolatuk megromlott, és az ingatlan miatt kezdtek vitázni. Ennek az lett a vége, hogy az asszony megölte élettársát és elásta a holttestet a kertben.

A Bács-Kiskun megyei 50 éves nő albérletben élt együtt párjával, ám kapcsolatuk 2019 nyarán megromlott, de egyikük sem akarta elhagyni a házat. A vita tettlegességig fajult, olyannyira, hogy a férfinak komoly fájdalmai lettek, ezért a nő felajánlotta gyógyszereit.

A fotó illusztráció Forrás: Shutterstock

Valószínűleg tévedésből nyugtatót is bevett rájuk, amitől elveszítette az eszméletét.
Ekkor volt párja egy nejlon zacskót húzott a fejére, és megfojtotta a magatehetetlen férfit. Később a kertben ásta el a holttestét. Az áldozatot a hozzátartozói és a munkatársai keresni kezdték, így derült ki a gyilkosság, amit a tettes végül beismert.

Aljas indokból, védekezésre képtelen személy ellen elkövetett emberölés miatt 15 év fegyházra ítélték, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség viszont fenntartotta a büntetés súlyosítására irányuló fellebbezést – írta a Blikk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.