Nagyon sok hajléktalan megkapta hazánkban a koronavírus elleni védőoltást

Forrás: Shutterstock -
védőoltás hajléktalan Máltai Szeretetszolgálat koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hajléktalanokat is beoltottak a koronavírus elleni vakcinával, mivel ők is a második oltási hullámban preferált szociális ellátási körbe tartoznak – adta hírül a Blikk.

Budapesten négy fő hajléktalanellátó szervezet van: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Menhely Alapítvány és az Oltalom Karitatív Egyesület mellett maga a Fővárosi Önkormányzat. Ezek a szervezetek szervezték meg az oltást azon hajléktalanok számára, akik valamilyen bentlakásos intézmények ellátottjai. Több mint 1000 embert sikerült beoltani, ami hatalmas eredmény, hisz a hajléktalanok általában nagyon bizalmatlanok a segítségnyújtással szemben.

Több mint ezer hajléktalant oltottak be Budapesten koronavírus ellen Forrás: Shutterstock

Az operatív törzs hangsúlyozta, hogy lesz lehetőségük oltást igényelni azoknak a fedél nélküli embereknek is, akik kimaradtak a bentlakásos intézményekben élők első kampányszerű oltásából.

Ritka pillanat az ilyen, amikor előnyt kovácsolhat egy hajléktalan ember a státuszából. Folyamatosan visszatérő probléma, hogy az arra rászorulók nem akarnak bemenni a számukra fenntartott hajléktalan szállásokra. Ennek sajnos alkalmanként végzetes következménye is lehet. Szerencsére mindig akad egy jó szándékú ember, aki felkarolja az utcán élő hajléktalanokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.