Tévedett, aki azt hitte, hogy a koronavírusnak nem lesz negyedik hulláma: ebbe az országba már meg is érkezett

Forrás: AFP/Angela Weiss -
negyedik hullám COVID-19 Amerika koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Miközben már a koronavírus járvány negyedik hulláma sújtja az Egyesült Államokat, a szakértők arra kérik a pandémia miatt kimerült lakosságot, hogy maradjanak éberek - hivatkozik az MTI a The Hill című amerikai hírportálra

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) adatai szerint az Egyesült Államokban naponta átlagosan 65 000 új fertőzöttet regisztráltak a múlt héten. A The Hill beszámolója szerint ez napi 10 000 esettel több, mint amennyit a két héttel ezelőtti mélypont idején regisztráltak, azonban bőven a harmadik fertőzési hullám csúcsa alatt van. Januárban ugyanis volt olyan időszak, amikor napi 250 000 pozitív esetet mutattak ki.

"A munkánk még korántsem ért véget. A Covid-19 elleni háborút nem nyertük meg. Ez halálosan komoly" - mondta Joe Biden amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban, azt követően, hogy a CDC igazgatója arra kérte az embereket, hogy továbbra is tartsák be a vírus miatt elrendelt korlátozásokat.
"Ha most lankadni hagyjuk a figyelmünket, akkor a vírushelyzet súlyosbodni fog" - fogalmazott Rochelle Walensky.

New York City - 2021 január 5. Forrás: AFP/Angela Weiss


A Covid-19 esetek az államok mintegy felében nőnek, kiemelkedő mértékben New Yorkban, Michiganben, New Jersey-ben, Connecticutban és Pennsylvaniában. A tudósok szerint az új esetek ismételt emelkedését a koronavírus mutációinak megjelenése okozza, különösen a brit variáns. A CDC adatai azt mutatják, hogy Floridában ez a törzs felelős az új esetek 13 százalékáért, New Jersey-ben pedig az esetek 9 százalékáért. A cikk szerint az is hozzájárul az új fertőzések számának növekedéséhez, hogy az amerikaiak kevésbé fegyelmezettek, mint korábban voltak, illetve egyes államok enyhítették a korlátozásokat, több helyen például eltörölték a kötelező maszkviselésről szóló rendeletet.
"Ha kimegyek az utcára Bostonban, az éttermekben és a boltokban is zsúfoltságot látok. Tudtuk, hogy amikor elkezdik újranyitni az üzleteket, több társadalmi és fizikai interakció lesz" - mondta a lapnak a Harvard Orvosi Iskola egyik szakorvosa. Abraar Karan hozzátette: azt reméli, hogy ezúttal jobban kezelik majd az újabb hullámot, amely szerinte elkerülhető lett volna.

Mindeközben a koronavírus elleni vakcinával beoltott amerikaiak száma naponta több mint 2 millió fővel emelkedik. A CDC adatai szerint eddig több mint 17 millió adagot adtak be Kaliforniában és több mint 11 milliót Texasban. A kisebb államok esetében - mint például Új-Mexikó, Connecticut, Dél-Dakota, Alaszka vagy Maine - a lakosság több mint egyharmada kapott már legalább egy adag oltást. Életkor szerint az idősebb korosztályban a legmagasabb az átoltottság aránya, akik a veszélyeztetettség miatt elsőbbséget élveztek az elmúlt hónapokban. Szakemberek szerint még sok millió amerikait kell beoltani ahhoz, hogy az Egyesült Államokban elérjék a nyájimmunitást.
"Még legalább hat-nyolc hétnek el kell telnie, hogy elérjük azt a szintű átoltottságot. Már majdnem ott vagyunk. Most nem adhatjuk fel" - mondta Celine Gounder, a Biden-adminisztráció Covid-19 tanácsadó testületének tagja.

Az egyre több beoltott idős embernek, illetve a magas szintű korházi ellátásnak köszönhetően csökkent a koronavírus miatt elhunyt amerikaiak száma. November óta először fordult elő a múlt héten, hogy ezernél kevesebb ember halt meg a vírus miatt egy nap alatt. A kórházakban kezelt fertőzöttek száma 40 000 körül van, ami kevesebb, mint a januári adat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.