Az egészségügyben dolgozók fizikai és lelki terhelése is sokkal nagyobb, mint bármikor az első két hullám idején

Forrás: Shutterstock -
egészségügy koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A koronavírus-járvány harmadik hulláma olyan terhelést jelent az egészségügyben, amilyennel az ott dolgozók korábban nem találkoztak; az Országos Kórházi Főigazgatóság a szakmai szervezetekkel közösen mondott köszönetet a vírus elleni védekezésben résztvevőknek - mondta a szervezet főigazgató-helyettese az M1 aktuális csatornán.

Takács Péter hangsúlyozta, hogy az egészségügyben dolgozók fizikai és lelki terhelése is sokkal nagyobb, mint bármikor az első két hullám idején. Változott ugyanakkor az egészségügy megbecsültsége, az elmúlt egy év ráirányította a figyelmet az egészségügyi dolgozók munkájára, arra, hogy a legnagyobb bajban is számítani lehet rájuk - emelte ki.

Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.