A móri mészároséhoz hasonlítható VV Fanni feltételezett gyilkosának megszállottsága?

Fotó: Polyák Attila - Origo -
tárgyalás móri mészárlás VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több szakember is megvizsgálta VV Fanni feltételezett gyilkosát, és elvégezték rajta az úgynevezett Szondi-tesztet, amely hasonló eredményeket mutatott, mint a móri mészárosnál, Nagy Lászlónál.

Folynak a tárgyalások VV Fanni gyilkosságának ügyében, az ügy gyanúsítottjánál, B. Lászlónál több szakember súlyos személyiségzavart és egyéb mentális problémákat állapított meg. Ám a vizsgálatok szerint így is tudatában van a cselekedeteinek. Az úgynevezett Szondi-teszt pedig gátlástalan megszállottságot mutatott ki. Ez pedig meglehetősen ritka, korábban a móri mészárlás elkövetőjénél tapasztaltak hasonlót a szakértők.

„Nagyon megdöbbentem, amikor ezt olvastam, legutóbb hasonló megfogalmazásra a móri mészárlás egyik elkövetőjének, Nagy Lászlónak a papírjaiból emlékszem. Nagynál is jelen volt a személyiségzavar, de attól még tökéletesen átlátta, hogy amit csinál, az milyen következményekkel jár. Szóval ezek az emberek nem olyanok, mint például a skizofrének, akik nem létező hangok parancsára bántanak másokat, aztán amikor kitisztulnak, nem is emlékeznek tettükre. Itt egészen mással állunk szemben. Nagy és B. is felméri, mit tesz, később pedig akár maga előtt is képes letagadni a valóságot" – mondta dr. Lichy József, Fanni családjának ügyvédje.

B. Lászlónál súlyos személyiségzavart állapítottak meg. Fotó: Polyák Attila - Origo

Az értesülések szerint a tárgyalás során B. Lászlót kellemetlenül érintette, amikor a férfiasságával kapcsolatos önértékelési zavarairól esett szó. A vizsgálatok rámutattak arra, a gyanúsított különösen érzékeny, és nagyon sértődékeny, paranoid viselkedésre is hajlamos. Az érzéseit sokáig elfojtja, ez már az önkínzás szintjét is megütheti. Majd robbanásszerűen kitörnek belőle.

A móri mészárlás egyik elkövetője Nagy László is hasonló pszichés problémákkal küzdött. Mégis tudatában volt annak, amit tett, ám még önmagával is képes volt elhitetni, hogy nem csinált semmit, hanem a képzelete általa kitalált banda volt az elkövető. Az öngyilkossága után a naplójában hosszú leírásokat találtak nem létező emberekről, amelyek közül az egyik tulajdonképpen ő maga volt – írta a Blikk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.