Meglepő dolgot állít Curtis testvérének ügyvédje: ezt mondja a gyanúsításról

gyilkosság vádalku ügyvéd Curtis
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Három gyanúsított letartóztatását rendelte el a hatóság: a korábbi, MTK színeiben játszó focista, Katzenbach Imre meggyilkolásához lehet közük.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, nagyon úgy fest, hogy Curtis testvére, Sz. Lajos is érintett lehet az egykori focista meggyilkolásának ügyében, a jelenleg is börtönben ülő H. Attila ugyanis vádalkut köthetett - tudta meg a Bors.

Megszületett az elsőfokú döntés K. Imre meggyilkolásával kapcsolatba hozott három gyanúsított ügyében.

"A bíróság az ügyészi indítványnak megfelelően a szökés-elrejtőzés, illetve a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt rendelte el 30 napra a letartóztatásukat. Az érintettek nem tettek érdemi vallomást, de a döntés ellen mindhármuk jogi képviselője fellebbezett" – mondta a lapnak a Fővárosi Főügyészség szóvivője, Bagoly Bettina.

Forrás: Thinkstock

Minden jel arra utal, hogy a börtönben lévő H. Attila vádalkut köthetett, és annak érdekében vallott, hogy kiszabaduljon.

- mondta Zamecsnik Tamás ügyvéd.

A több ezer oldalas nyomozati anyag egyetlen betűje sem támasztja alá a gyanúsítást"

- folytatta az ügyvéd, hozzátéve, hogy a három gyanúsított közül egyikük sem követett el semmit.

Durva részlet derült ki: a meggyilkolt focista özvegye az egyik gyanúsítottal házasodott össze

Kiderült, hogy Katzenbach Imre meggyilkolásával gyanúsított egyik személlyel kötött házasságot a focista özvegye. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.