Durva részlet derült ki: a meggyilkolt focista özvegye az egyik gyanúsítottal házasodott össze

Forrás: police.hu -
gyilkosság házasság özvegy Katzenbach Imre
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiderült, hogy Katzenbach Imre meggyilkolásával gyanúsított egyik személlyel kötött házasságot a focista özvegye. 

A korábbi MTK-focista, Katzenbach Imre halálával összefüggésbe hozható három személyt (H. Lászlót, Sz. Lajost, valamint L. Istvánt) a napokban fogta el a TEK. A bűncselekmény elkövetésével a jogerős szabadságvesztését töltő H. Attila, 50 éves magyar állampolgárt korábban gyanúsítottként hallgatták ki.

Sz. Lajost, L. Istvánt és H. Lászlót Katzenbach Imre megölése kapcsán fogták el. Forrás: police.hu

A megalapozott gyanú szerint

Katzenbach Imre egy olyan cég ügyvezetője volt, amelyet egy másik vállalkozás vezetői azért hoztak létre, hogy az előbbi szervezet fiktív számlákat állítson ki számukra.

Az egykori focista által vezetett, de ténylegesen az alapítók irányítása alatt álló cégek számlájáról

2009 áprilisában az előbbi több mint félmilliárd forintot felvett, majd külföldre távozott.

Az alapítók egy ismerősüket azzal bízták meg, hogy kerítse elő Katzenbach Imreét, és hozza őt haza, Magyarországra. Mire megtalálták és hazahozták, addigra már felélte a pénz nagyobb részét.
A fenti előzményeket követően az alapító vállalkozás vezetői megbízást adtak a korábban már említett
ismerősüknek: ölesse meg a focistát. E megbízásra azért került sor, mert attól tartottak, hogy a cégükkel szemben már megindult büntetőeljárás során terhelő vallomást tehet rájuk vonatkozóan - írja a Fővárosi Törvényszék.

Mint tudjuk, a gyilkosság megtörtént, a 2009-ben eltűnt focista földi maradványait 2020. október 23-án találták meg a nyomozók, ezt követően fogták el a gyilkossággal összefüggésbe hozható további három személyt, egy gyanúsított, H. Attila pedig már szabadságvesztését töltötte.

A Blikk megtalálta Katzenbach Imre lányát, aki nem kívánt nyilatkozni, de azt elmondta, elszomorítónak tartja, hogy egy olyan személynek sikerült a családjuk bizalmába férkőzni, akit a rendőrség az édesapja meggyilkolásával kapcsolatban gyanúsít.

Katzenbach özvegye az ügy egyik gyanúsítottjával, H. Attilával kötött házasságot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.