M. Richárd a Dózsa György úti gázoló ügyében nem született ítélet a pénteki tárgyaláson. Pedig ügyvédje komoly kéréssel fordult a bíróság felé.
M. Richárd, aki a Dózsa György úti gázoló, 2017. május 15-én jogosítvány nélkül vezetett és 110 kilométeres sebességgel hajtott a Dózsa György úton, ahol összeütközött a szabálytalanul elé kanyarodó Citroennel.

A balesetben két ember vesztette életét. A férfit később 4 év fogházra ítélték, és örökre elvették tőle a vezetői engedélyét.
A férfinek azóta börtönbe is kellett vonulnia.
A legutóbbi tárgyalásán nem csak a gázolást, de egy korábbi esetet is újratárgyaltak, hiszen a férfi néhány évvel ezelőtt csúnyán megvert egy kerékpárost. Dr. Jován László, Richárd ügyvédje a büntetés csökkentéséért fellebbezett, és arra kérte a bíróságot, hogy ne örökre vonják be a védence jogosítványát. Ennek a kérésnek azért is lehetetlen eleget tenni mert az elmeszakértő szerint a tettes a pszichopátia jeleit mutatja - írta a Bors.
"44 éves, nem egyformán élünk, nem egyformán érünk be. Richárd most akar családot alapítani, kezeltetni a betegségeit."– magyarázta az ügyvéd.