Megnyitott Ördög Nóráék kisboltja: "Hitelt vettünk fel"

hitel kisbolt Nánási Pál Ördög Nóra Balatonakarattya
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy mi is beszámoltunk róla, szombaton megnyílt Ördög Nóráék új kisboltja. A műsorvezető akkor a kozösségi oldalán tette közzé az örömhírt. Most azonban már azt is lehet tudni, hogy nem volt egyszerű megvalósítani az álmukat. Ahogy Nóra fogalmazott, a szinte lehetetlent csinálták meg. 

Ördög Nóra és Nánási Pál tavaly nyitották első üzletüket Balatonakarattyán, ám a helyiek nem nézték jó szemmel a hatalmas autóforgalmat és a rossz parkolási lehetőségből eredő káoszt, tehát úgy döntöttek, átköltöztetik az üzletet.

Az új bolt már a nyitáskor rengeteg embert vonzott. "Sok jó visszajelzést kapunk, szombaton a nyitás előtt már sorban álltak, jólesett, hogy ennyien kíváncsiak az új helyre" - mondta el Nóra.

Forrás: Ördög Nóra/Instagram

"Bár kereskedelmi és idegenforgalmi diplomám van, és vendéglátóipari tanulmányaim is voltak, sosem gondoltam volna, hogy végül vendéglátós leszek. Nekünk ez mindig is szerelem projekt volt, nem üzleti szemlélettel vágtunk bele. A tavalyi beruházáshoz képest azonban ez már jóval nagyobb lépték, fel kell nőnünk a feladathoz. Hitelt vettünk fel, és minden időnket, energiánkat és anyagi forrásunkat beletesszük Ez számunkra is rizikó, de reméljük, hogy itt a 'csücsökben' már nem zavarunk senkit, a vendégek is szeretik majd a helyet és visszatérnek hozzánk" - nyilatkozta a Blikknek a műsorvezető.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.