212 ezret kértek egy kávéért egy budapesti szórakozóhelyen: lecsaptak a rendőrök a csalókra - Videó

Forrás: Police.hu -
bár rendőr Budapest számla
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A külföldi vendégek lehúzására szakosodott szórakozóhelyet szüntettek meg a rendőrök. Ugyanaz a tulajdonosi kör már korábban, egy másik helyen is hasonló módon üzemeltette a bárját. Hiába költöztették át az üzletüket, ezúttal is megtalálták őket. Az üzletvezetőket őrizetbe vették.

Egy erzsébetvárosi szórakozóhelyen akcióztak a rendőrök, mert információt kaptak arról, hogy az ott dolgozók az elmúlt időszakban több alkalommal is a többszörösét számlázták ki vendégeiknek. Az ellenőrzés során

tetten érték az alkalmazottakat, akik egy német állampolgár részére 212 ezer forint italfogyasztásról állítottak ki számlát, holott a férfi csak egy kávét kért magának.

Amikor a vendég vitatta az összeget, a személyzet fenyegetéssel próbálta jobb belátásra bírni. Azzal fenyegették, hogyha nem rendezi a fogyasztást, rendőrt hívnak és az eljárásban felmerülő költségeket, valamint a tolmács díjat is neki kell megtéríteni. A német sértett a szórakozóhelyet megszálló nyomozóknak azt is elmondta, hogy a bárban

két nő ültette le, majd hordta ki neki az italokat anélkül, hogy ő rendelt volna, hiszen pacemakere miatt nem is szokott alkoholt inni.

A nyomozók az akciót megelőző felderítő munka során már ismerős üzemeltetői kört azonosítottak a Rákóczi úton működő bár mögött; korábban szintén túlszámlázás miatt ugyanahhoz a családhoz tartozó üzletet számoltak fel a Váci úton.

Túlszámlázókra csaptak le a rendőrök Forrás: Police.hu

A gyanú szerint az alkalmazottak becsábították a külföldi vendégeket a szórakozóhelyre, majd italt vittek nekik akkor is, ha épp nem rendeltek. Amikor a vendégek távozni akartak, a fogyasztás mértékéhez képest jelentősen magasabb összeget kellett fizetniük.

Volt olyan eset, amikor egy pohár sörért 250 ezer forintot kértek.

Az alkalmazottak, hogy biztos megkapják a pénzt, több esetben a bankautomatákhoz is elkísérték a sértetteket, de volt, akiktől ellopták a pénztárcáját, illetve megfenyegették és megverték.

A bárból a rendőrök három alkalmazottat állítottak elő, két nőt és a biztonsági őrt, akinél kést, gáz- és riasztófegyvert, valamint gázspray-t is találtak.

Az üzletet vezető 56 éves nőt szintén a bárban, 36 éves fiát lakásán fogták el a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai.

A csalásból származtatható vagyon lefoglalása érdekében a nyomozók több, mint 7 millió forint értékben foglaltak le autót, számítógépeket, táblagépeket, mobiltelefonokat és pénzt.

Az üzletszerűen elkövetett csalás miatt indított eljárásban a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói négy embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük a két üzletvezetőt a csalás mellett személyi szabadság megsértésével és önbíráskodással is gyanúsítják. A rendőrök a két tulajdonost őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására - írja a Police.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.