Hatalmas változás a jövő hét közepétől: erre már most jobb ha felkészülsz

Forrás: Getty Images -
hideg időjárás Szél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hidegfront érkezik a jövő héten, még 10 fokig sem megy fel a hőmérő higanyszála: itt az igazi télikabátos idő. 

Péntek


Erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Főleg északkeleten, keleten fordul elő kisebb eső. A északnyugati szél nagy területen lesz élénk, néhol erős. A hőmérséklet délután 7 és 13 fok között alakul.

Szombat


Rétegfelhős időre számíthatunk kevés napsütéssel. Az északkeleti tájakon reggelre sűrű köd képződik, mely néhol egész nap megmaradhat. Az eleinte még erős északnyugati szél délutánra mérséklődik. 10-13 fok közé enyhül a levegő - de a tartósan párás tájakon ennél hidegebb lesz.

Vasárnap


Az ország nagy részén erősen felhős, párás idő lesz; de délután a déli tájakon felszakadozhat a felhőzet, kevés napsütésre is van esély. A maximum 11°C körül alakul.

Hétfő


Erősen felhős, párás, néhol egész nap ködös idő lesz. Reggel szórványosan, napközben főleg délnyugaton lehet eső, szitálás; de ködszitálás bárhol előfordul. Néha megélénkül az északkeleti szél. 6-11 fok közé csökken a hőmérséklet.

Forrás: Getty Images

Kedd


Erősen felhős időre van kilátás, de kevés napsütés is lehet. Az élénk északkeleti széllel még hidegebb levegő érkezik a Kárpát-medence területére. 4-7 fok közé esik vissza a hőmérséklet - írja a Köpönyeg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.