Rusvai Miklós virológus szerint elképzelhető, hogy a koronavírus omikron variánsa hozza majd el az ötödik hullámot Magyarországra. 

Boldogkői Zsolt molekuláris biológus szerint  az omikron csökkentheti az mRNS-vakcinák hatékonyságát a tüskefehérje-mutációi miatt, azonban ez az elölt vírust alkalmazó vakcinákat kevésbé érinti – ide tartozik a kínai vakcina is.

"Hogyha egy olyan mutáció történik, ami elsősorban a  tüskefehérjére korlátozódik, akkor ezeket az inkaktivált vakcinákat ez kevésbé érinti. Tehát valószínű, hogy a relatív hatásossága a Sinopharm-vakcinának jobb lesz, mint a Pfizeré" - magyarázta, majd hozzátette, hogy a Szputnyik, Janssen és AstraZeneca vektorvakcináknál is új oltóanyag kifejlesztésére lehet szükség, ami két-három hónapba telne.

Rusvai Miklós virológus elmondta: elképzelhető, hogy az omikron mutáció hozza majd el hazánkba  a koronavírus ötödik hullámát - írja a Bors.

Rusvai Miklós virológus szerint a koronavírus új mutánsa hozhatja magával az ötödik hullámotfotó: Talán Csaba

"Ha ez valóban terjedőképesebb, akkor valamikor jövő év elején indíthatja a fertőzési hullámot, tehát elképzelhető, hogy a légzőszervi betegségeknek ebben a szezonjában – amely szeptembertől április végégig tart – is két járványhullámmal kell majd számolnunk; ugyanúgy, mint az előzőben" – jelentette ki.

Ha a mutáns elkezd terjedni Európán belül, akkor a virológus szerint akár további szigorításokra, határzárra is szükség lehet.

Nagyon aggasztóak a hazai adatok: majdnem 500 ember halt meg koronavírusban