Nagyon aggasztóak a hazai adatok: majdnem 500 ember halt meg koronavírusban

Forrás: Shutterstock -
halál koronavírus-fertőzés koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Közölték a hétvégi összesített adatokat, ami nem mutat enyhülést: közel 500 ember hunyt el az elmúlt napokban.

A beoltottak száma 6 120 959 fő, közülük 5 839 078 fő már a második oltását is megkapta, 2 477 399 fő pedig már a harmadik oltást is felvették.

Az elmúlt három nap alatt összesen 27 830 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 096 718 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 460 többségében idős, krónikus beteg,

így az elhunytak száma 34 326 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 877 251 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 185 141 főre emelkedett. 7438 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 538-an vannak lélegeztetőgépen.

Aggasztóak az adatok Forrás: Shutterstock

Az Oltási akció első hetén összesen 784 ezren vettek fel oltást, közülük 643 ezren már a megerősítő harmadik oltást vették fel és 96 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását. A sikerre való tekintettel a kormány meghosszabbította az Oltási akciót, így december 5. vasárnapig akár előzetes időpontfoglalás nélkül is lehet menni az oltópontokra reggel 7 óra és este 19 óra között - írja a Koronavírus.gov.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.