Kemény időszak jön az oltatlanoknak - Életbe léptek az omikron terjedésének lassítását szolgáló járványügyi korlátozások kedden, Németországban

Forrás: AFP -
omikron koronavírus Németország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Életbe léptek az omikron nevű koronavírus-variáns terjedésének lassítását szolgáló járványügyi korlátozások kedden Németország összes tartományában. A legfontosabb új szabály szerint legfeljebb tíz ember vehet részt családi eseményen vagy egyéb magánrendezvényen, ha beoltatták magukat az új típusú koronavírus okozta betegség ellen, vagy igazoltan átestek a fertőzésen. Az oltatlanokra az a már novemberben bevezetett előírás érvényes, hogy a saját háztartásuk tagjaival és legfeljebb egy további háztartás két tagjával tölthetik együtt az időt.

Az éjszakai szórakozóhelyeket határozatlan időre bezárták, a tömegrendezvények elmaradnak - így helyszíni közönség nélkül tartják meg a sportversenyeket is -, és szilveszterkor tilos a gyülekezés és a tűzijátékozás közterületen. Az új korlátozások kiegészítik az eddigieket, amelyek az oltatlanokat sújtották, így például kitiltották őket a közösségi élet zárt térben zajló eseményeiről és a kiskereskedelemből, kivéve az alapellátást biztosító boltokat.

Németországban egyelőre enyhül a járvány, a napi új fertőződések száma december eleje óta csökken - kedd reggel 21 080 esetet jelentettek az előző 24 órából, szemben az egy héttel korábbi 23 428-cal -, de megjelent és halálos áldozatot is szedett már az omikron, a SARS-CoV-2 minden korábbinál ragályosabb változata.

Forrás: AFP

A szövetségi kormány szerint elkerülhetetlen, hogy az omikron "leváltsa" az egyelőre uralkodó delta variánst, és elindítsa a járvány újabb, ötödik hullámát. A járvány karácsonytól számítva 1-3 héten belül várt hulláma az egyszerre megbetegedő munkavállalók nagy száma miatt akár az úgynevezett kritikus infrastruktúra - például az egészségügyi ellátórendszer, a rendőrség és az áramszolgáltatás - működését is veszélyeztetheti a kormány és szakértői szerint.

A fenyegető omikron-hullám miatt vezették be a fertőzésveszéllyel járó érintkezések, találkozások számának csökkentését szolgáló új korlátozásokat, amelyekről a szövetségi kormány és a járványügyi védekezés gyakorlati megvalósításáért felelős tartományi kormányok vezetőinek karácsony előtti tanácskozásán állapodtak meg.

A szövetségi kormány keddi adatai szerint a német lakosság 73,9 százaléka - 61,5 millió ember - kapott legalább egy adag védőoltást a Covid-19 ellen. Teljes oltással a lakosság 70,9 százaléka - 59 millió ember - rendelkezik. Az emlékeztető oltást a lakosság 36,6 százaléka - 30,4 millió ember - kapta meg.
Az oltatlanok 21,7 millióan vannak, a lakosság 26,1 százalékát teszik ki. Közülük 4 millióan - a lakosság 4,8 százaléka - ötévesnél kisebb gyerekek, akiknek egyelőre nincs oltóanyag.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.