Semmi jó nem vár ránk a következő napokban: erre kell számítanunk az időjárástól

Forrás: Shutterstock -
időjárás hózápor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A következő napok időjárása nem lesz kellemes: viharos szél és hózápor is várható.

Szerda

Változóan felhős lesz az ég, reggel pára-, illetve ködfoltok képződnek. Csapadék nem várható. A déli, délnyugati szél megélénkülhet. Reggel -4, délután +4°C körül alakul a hőmérséklet.

Csütörtök

Északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és szórványosan várható zápor, havas eső, hózápor. A front előtt átmenetileg néhol ónos eső is eshet. Többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. +2, +7 fok várható délután.

Forrás: Shutterstock

Péntek

Felhőátvonulások lesznek, elszórtan hózáporral. Az északnyugati szél nagy területen lesz erős, olykor viharos. Reggel már kemény fagyok lehetnek, délután is csak -1, +3°C valószínű.

Szombat

Északnyugat felől többször erősen megnövekszik a felhőzet, és szórványosan alakul ki kisebb havazás, hózápor, északnyugaton havas eső is. Erős marad a szél, sőt még mindig lehetnek viharos széllökések. +1 fok körüli értékeket mérhetünk.

Vasárnap

Reggelig a Dunántúlon még előfordul vegyes csapadék, majd csökken a felhőzet. Változóan felhős idő valószínű. Reggel -13 és -5, délután -3 és +2 fok között alakulhat a hőmérséklet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.