Több vita is kirobbant az Exatlon játékosai között: így nyilatkoznak az érintettek

TV2 -
vita Exatlon Hungary
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyre több ellentét bontakozik ki a játékosok között az Exatlon Hungaryben. A Kihívók között tombol a feszültség. 

A Kihívók között egyre nagyobb a feszültség, több konfliktus is kialakult a csapatukban. Az első végjáték után nagyon egymásnak feszültek a játékosok: a hét biztos párbajozója, Hanna váratlan kijelentést tett, miszerint nem érzi jól magát a csapatban, ami komoly vitát generált. Hanna mellett egyedül Dorka állt ki. Ezzel párhuzamosan Dorka és Dorci között is újabb bomba robbant, mivel terítékre került a pár héttel ezelőtti párbaj, amikor Dorka az akkor még beteg Dorcit küldte párbajba, amit utólag a többség nem gondolt fair döntésnek.

Egyre nagyobb a feszültség a Kihívók között TV2

hozzám is eljutottak olyan információk, amik eddig elkerültek, így teljesen más lett a véleményem nekem is erről a dologról és így már tényleg azt érzem, hogy ez így nagyon nem volt fair"

Dorka elmondta, kinek a kritikáján lepődött meg a legjobban.

Én nem úgy működöm, hogy sortüzet nyitok valakire a semmiből, majd, amikor az illető megszólalna és elmondaná, ő mit gondol, akkor kivonulok.

Dorci pedig bevallotta: ugyan megingott a bizalma, de nem haragtartó. "

Én nem vagyok egy haragtartó ember, nem is szeretek úgy együtt élni egy közösségben, hogy feszültség van, szóval el tudom ezt engedni.

Ma este tovább fokozódnak az izgalmak, hiszen jön a végjáték második fordulója, ahol kiderül, hogy Bajnokok vagy a Kihívók közül kerül majd ki Hanna pénteki ellenfele.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.