A kórházi kezelésre szoruló betegek többsége beoltott, és emiatt a kór lefolyása is enyhébb a szlovén betegeknél

omikron ötödik hullám koronavírus Szlovénia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szlovéniában napokon belül elérheti csúcspontját a koronavírus-járvány ötödik hulláma, ezt követően pedig stabilizálódik a helyzet a kórházakban is - jelentette ki csütörtökön Bojana Beovic, a szlovén kormány járványhelyzettel foglalkozó szakbizottságának elnöke.

Kiemelte: az előző hullámban, a delta variánssal fertőzött betegek közül többen kerültek intenzív osztályra, mint most, az omikron variánssal fertőzöttek közül. A kórházi kezelésre szoruló betegek többsége beoltott, és emiatt a betegség lefolyása is enyhébb - tette hozzá.

Csütörtökre 16 654 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, és 19 beteg halt meg a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben. Kórházban 918 beteget ápolnak, közülük 124-en vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 261 366-an kaptak védőoltást, közülük 1 211 665-en mindkét, 596 574-en pedig a harmadik adagot is felvették.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.