Ez vár ránk a következő napokban: nem lesz felhőtlen az örömünk

Forrás: Shutterstock -
eső időjárás Szél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Habár a hőmérséklet tavaszias lesz, szélre és csapadékra is kell számítanunk.

Kedd


Délelőtt csökken a felhőzet, a Tiszántúlon is megszűnik az eső; majd egy átmeneti szünet után délután, nyugat felől újabb esőfelhők érkeznek. Eleinte a déli, majd az északkeleti szél élénkül meg. 10-15 fok között alakul a hőmérséklet.

Szerda

Hajnalban többfelé valószínű eső, majd napközben csökken a felhőzet; de északnyugat felől újabb felhők érkeznek, és estétől már újra lehet csapadék. A délnyugati szél megélénkül. 5-11 fok közé esik vissza a hőmérséklet.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Csütörtök

Délelőtt még többfelé lehet eső, záporeső; majd délután inkább már csak keleten lesznek záporok - ekkor nyugaton akár több órára kisüthet a nap. Északnyugatira fordul és megerősödik az ÉNy-i szél. 9-14 fok között változik a csúcsérték.

Péntek és szombat

Változóan felhős időre van kilátás mindkét nap. Elszórtan fordulhat elő zápor. A nyugati, északnyugati szél gyakran erősödik meg. A délutáni órákban 10-15 fokot mérhetünk - írja a Köpönyeg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.