Makettrepülő juttat csúcsra egy magyar nőt: teljesen beleszeretett Luffancsba

repülő Luffancs repülőgép makettrepülő makett
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Most először érzi magát szerelmesnek az a magyar nő, aki egy játékrepülő oldalán találta meg a boldogságot. A makett valami olyasmit ad neki, amit korábban egyik kapcsolatában sem kapott meg.

A 28 éves Szandra már gyermekkora óta bolondul a repülőgépekért, és mindig arról álmodozott, hogy egyszer olyan munkája lesz, ahol ezekkel a fémszerkezetekkel kell foglalkoznia. Erre egészen 2021-ig kellett várnia, ugyanis tavaly sikerült elhelyezkednie az egyik magyar reptéren.

Szandra mindig is extrém módon vonzódott a repülőkhöz, ám ez egyik korábbi partnerének sem okozott gondot. A fiatal nő mégis úgy döntött, hogy szakít a barátjával és inkább a levegőben közlekedő járművekre szenteli minden figyelmét. Ekkor talált rá a neten a 600 fontos (280 ezer forintos) játékra, amelyet Szandra csak Luffancsnak hív.

Szandra simogatja a repülőket és csókokat is dobál feléjük Forrás: Airbus

A 2022 év elején indult románc hónapról hónapra erősebbé válik. Szandra mindenhová magával viszi Luffancsot és természetesen az ágyát is megosztja a repülővel. Elalvás előtt és felkelés után is megpuszilja a makettet, akibe egyszerűen beleszeretett. Nem tudja megmagyarázni, hogy történt, de ma már ez a játék lett a lelkitársa.

Szandra azt is bevallotta, hogy szoktak ölelkezni és szeretkezni is.

– mesélte Szandra a külföldi LadBible nevű portálnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.