A vak nagymama nem tudja, hogy bombatalálat érte a házát

Forrás: Shutterstock -
ukrán nagymama Orosz-ukrán háború orosz ukrán háború vak nagymama bombatalálat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megrendítő videót töltöttek fel nemrég a világhálóra. A felvételen az látható, amint egy idős asszony arra kéri a segítségére érkezett ukrán katonát, hogy csukja be az ajtót, mert hideg van.

Önmagában ez még nem lenne megindító, a videóban szereplő néni azonban korábban elveszítette a látását, így nem tudja, hogy nem a nyitott ajtó miatt van hűvös az otthonában. Az idős asszony házát bombatalálat érte, a tető szinte teljesen megsemmisült, az udvar és a szobák pedig tele vannak törmelékkel. A katonák nem hagyták magára a hölgyet, biztonságos helyre vitték el magukkal – írja a nuus.hu

A videót ezen a linken tudjátok megnézni.

Forrás: Shutterstock

Az orosz-ukrán háború már két hónapja tart. Ez idő alatt emberek milliói hagyták el Ukrajnát, míg másoknak esélyük sem volt a menekülésre. A harcokban rengeteg katona és ártatlan civil, köztük sok gyermek is az életét veszítette. Az Ukrajnában zajló katonai konfliktusról szóló legfrissebb híreket itt találjátok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.