Nem lesz felhőtlen a hetünk: ekkor szakad le majd újra az ég

Forrás: AFP/Nicolas Armer -
eső zivatar időjárás zápor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A következő napokban tavaszias időjárásunk lesz, de az eső nem marad el a héten.

Hétfő
A többórás napsütés mellett megnövekszik a gomolyfelhőzet, és eleinte inkább csak délkeleten, később a Dunántúlon alakulnak ki záporok, zivatarok. Az északnyugati szél megélénkül. 15 és 21 fok között alakul a hőmérséklet.

Kedd
A napsütés mellett nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Eleinte elszórtan reggel, majd estétől egyre többfelé várható csapadék. 16 és 22 fok közötti értékeket mérhetünk délután.

Szerda
Erősen felhős, vagy borult lesz az ég, csak estétől nyugat felől kezd csökkeni a felhőzet. Többfelé, több hullámban várható eső, zápor, zivatar. A tartósan borús tájakon csak 10-15 fok között várható a hőmérséklet.

Képünk illusztráció Forrás: AFP/Nicolas Armer

Csütörtök
A középső és a keleti tájak felett még erősen felhős lesz az ég, és itt újabb záporok, zivatarok fordulnak elő. A Dunántúlon már a napsütés lehet túlsúlyban. 15-20 fok valószínű.

Péntek és szombaton
Napos, gomolyfelhős, száraz időre van kilátás. Zápor már csak néhol fordulhat elő. 17-20 fok körül alakul a csúcsérték - írja a Köpönyeg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.