Gyilkosság a 13. kerületben: végstádiumú daganatos beteg volt az áldozat, élettársa nem bírta tovább az ápolását

gyilkosság 13. kerület daganatos beteg áldozat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Döbbenetes részletek derültek ki a 13. kerületi gyilkosságról: a 72 éves asszony háromszor szúrta hátba a földön fekvő, beteg férjét.

Egy 72 éves férfit ölt meg a vele egyidős élettársa június 19-én egy XIII. kerületi lakásban. A tettest az angyalföldi rendőrök elfogták, az asszony beismerő vallomást tett. A Tények úgy tudja, hogy az idős férfi végstádiumú rákban szenvedett, párja ápolta, aki már nem bírta fizikálisan a gondozást. Többször próbált segítséget kérni, de azt soha nem engedte, hogy az ágyhoz kötött férjét tisztába tegyék. A nő egy nappal azelőtt gyilkolta meg a beteg férfit, hogy a szociális gondozók elfekvőbe vitték volna.

A szomszédok szerint a pártól többször volt hangos a ház. Együtt ittak, és ilyenkor mindig összevesztek. A lakók sajnálják a bottal járó, idős asszonyt is, azt mondják, ebben az ügyben ő is áldozat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.