Mindenkit sokkolt, amikor kiderült, hogy korunk egyik legnagyobb akciósztárja, Bruce Willis bejelentette, hogy betegsége miatt visszavonul a színészettől. Sokak hőse azonban annak ellenére folytatni akarta a munkát, hogy leromlott az állapota.

Bruce Willis tavaly forgatta egyik utolsó filmjét, a Hajsza a gyilkos utánt, melynek rendező-producere, Randall Emmett megrázó őszinteséggel beszélt a közös munkáról. A szakember volt az egyik utolsó rendező, aki instrukciókkal láthatta el Willist a visszavonulása előtt.

Nem tudom tovább csinálni. Ez annyira szomorú. Bruce nem emlékszik a mondataira, és azt sem tudja, hogy hol van

– idézi a Mirror a rendezőt, aki a fenti mondatot az LA Times szerint a film forgatásakor mondta bizalmasan a kedvesének.

Forrás: IMDb

Emmett ekkor még nem tudta, hogy Bruce Willis afáziás, a színész ugyanis csak legszűkebb családjának árulta el a borzalmas igazságot. Viszont a diagnózis tudatában sem akarta cserben hagyni a kollégáit, akik közül sokaknak a pandémia okozta leállások után a Hajsza a gyilkos után volt az első munkája.

A most felröppent pletykákkal kapcsolatban megszólalt Willis ügyvédje is, aki elmondta, hogy a sztárszínész azután is folytatni akarta a munkát, hogy tudta, mekkora nehézségekkel kell majd megküzdenie az afázia miatt, de tisztában volt vele, hogy rengeteg ember megélhetését tenné kockára, ha kiszállna a produkcióból. Ezért döntött úgy, hogy mindenképpen befejezi a munkát