Egy kislány 50 évvel ezelőtt megjósolta a jövőt: pontosan az történt, amit elképzelt

Forrás: Shutterstock -
televízió jövendőmondás jóslás kislány zoom jövő levél jóslat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Iskolai feladat volt, mégis valóra vált egy kislány elképzelése a jövőről. Nem egészen öt évtized alatt majdnem minden megvalósult abból, amit a hatvanas évek végén papírra vetett.

Cambridgeshire-ben él Rosa Beckerton és kárpitosként dolgozó férje, Peter. A férfi munkája során rengeteg rejtett kincset talál a felújításra szánt bútorokban, a többsége viszont csak szemét. Nemrég azonban egy olyan érdekes levélre bukkantak, amelyet nem tarthattak titokban. Egy kislány ugyanis bő ötven évvel ezelőtt olyan pontosan látta az emberiség jövőjét, mint senki más.

Az egyik, javításra szánt kanapé hátuljába csúszva találták meg az 1969-ben tizenegy éves kislány iskolai dolgozatát, aki azt kapta feladatául, hogy képzelje el az életét 1980-ban.

A névtelen kislány úgy gondolta, hogy a nyolcvanas évekre létezni fog egy olyan szerkezet, amely a fotelek és kanapék karfájába lesz beépítve és ezzel könnyen lehet majd kezelni a nagyképernyős tévékészülékeket. A gyermek előre látta tehát a távirányítókat, melyek megjelenéséig a tévéket a rájuk felszerelt gombokkal lehetett csak kezelni.

Forrás: Shutterstock

Megjósolta a videóhívásokat is, ugyanis azt vizionálta, hogy már a nyolcvanak években használatban lesz egy olyan telefonkészülék, melyen keresztül nemcsak hallani, hanem látni is fogjuk a beszélgetőpartnerünket. Emellett az okosotthonokra is tett utalást, mivel elképzelt jövőjében a bejárati ajtó gombnyomásra nyílik.

A kislány nagy képzelőerővel volt megáldva, ezt bizonyítja, hogy szerinte a jövőben főzni sem kell majd, és elég lesz bevenni egy rágógumit, amelyet rágva kioldódik belőle az emberek számára szükséges tápanyag. Így se takarítani, se mosogatni nem kell majd a konyhában.

A brit házaspár azért hozta nyilvánosságra a levelet, mert nincs rajta név, viszont szeretnék megtalálni az íróját – számolt be róla a LadBible.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.