Csütörtök este érkezik a hidegfront

Forrás: Thinkstock -
hidegfront időjárás zápor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szerdán még meleg lesz, majd csapadékos, hűvösebb idő várható.

Szerda


Reggel elsősorban a Dunántúlon párafoltok képződnek, melyek a délelőtt folyamán megszűnnek. Napközben gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Zápor esetleg estefelé a nyugati határszélen fordul elő. 24 és 30 fok közötti nyárias idő várható.

Csütörtök


Nyugat felől egyre inkább megnövekszik a felhőzet. Eleinte csak néhol, estétől egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Heves zivatarok is lehetnek felhőszakadással, jégesővel. Délutántól megerősödik az északnyugati szél. Zivatarok környezetében viharos szélroham lehet. 25-31 fokkal búcsúzik a szeptemberi nyár.

Forrás: Thinkstock

Péntek


Reggelig keleten még lehet csapadék, majd északnyugat felől csökken a felhőzet. A napsütést felhőátvonulások zavarják, futó záporral. Gyakran lesz erős a szél. 25 fok köré csökken a hőmérséklet.

Szombat


Délelőtt az erősen felhős égből szórványosan alakul ki eső, zápor. Délután egyre nagyobb területen csökken a felhőzet, és süt ki a nap. Ismét megerősödik, néhol viharossá fokozódik az ÉNy-i szél. Már csak 19-26 fok valószínű.

Vasárnap


A többórás napsütés mellett gomolyfelhők jelennek meg az égen, de csapadékra már kicsi az esély. Még gyakran lesz élénk a légmozgás. 20-25 fok körül alakul a csúcsérték - írja a Köpönyeg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.