Brutális gyilkosság: kénsavban oldotta fel apja testét egy ózdi férfi

gyilkosság Ózd kénsav
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A közös italozás fajult veszekedésbe apa és fia között. Az idősebb férfi kalapáccsal fenyegette a fiát, aki végül megölte apját, testét pedig kénsavban oldotta fel.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat egy 25 éves férfi ellen, aki 2020 szeptemberében Ózdon, a családi házukban italozott az apjával, amiből vita kerekedett.

Korábbi családi sérelmeiket felemlegetve, szóváltás alakult ki közöttük, melynek során az apa egy kalapáccsal fenyegette meg a vádlottat, azonban a vádlott ököllel fejen ütötte az apját, majd az ágyra lökte, elvette tőle a szerszámot, és azzal két esetben olyan erővel fejen vágta, hogy a sértett a helyszínen elhunyt.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

A férfi az apja holttestét a spájzban tárolta, de meg akart szabadulni tőle, ezért a rákövetkező napokban rendelt 100 liter 97 %-os kénsavat és egy 200 literes hordót. A holttestet feldarabolta, és egyenként a kénsavval megtöltött hordóba helyezve feloldotta. A cselekménye rendkívül szúrós szaggal és bűzzel járt, a szomszédok bejelentésére kiérkező rendőröknek elismerte apja megölését - írja az Ügyészség.hu.

Az ügyészség a büntetlen előéletű letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.