Megszólalt a férfi, akit letartóztattak, miután tojással próbálta megdobálni III. Károly királyt.

Ahogy mi is megírtuk, Károly király és Kamilla királyné York városában jártak a héten, ahol egy férfi tojással kezdte dobálni őket. Bár nem sikerült eltalálnia az uralkodót, letartóztatták, és közrend elleni bűncselekmény vádjával fog bíróság elé állni december elején.

A 23 éves férfi a Mirrornak beszélt arról, hogy azért tette, amit, mert nem hisz a királyokban, annál inkább az emberek egyenlőségében.

Forrás: AFP/Victoria Jones

"Ez tiltakozás volt az ország állapota és a fasizmusba való süllyedés ellen" - kezdte. "Az Egyesült Királyságot meg kell szüntetni, fel kell oszlatni, a vagyonát pedig oda kell adni, hogy segítsék a világot, és orvosolják a klímaváltozást, amit okoztak." 

Miután tájékoztatták a férfit, hogy Károly évtizedek óta próbálja felhívni a figyelmet a klímaváltozásra, hiteltelennek nevezte a királyt.

Továbbá az is kiderült, hogy miután a férfit bevitték a rendőrségre, óvadék ellenében szabadlábra helyezték, és megtiltották neki, hogy a király 500 méteres körzetében tartózkodjon. Eleinte azt is megszabták, hogy nem lehet nála tojás nyilvános helyeken, de ezt végül elvetették, hogy elmehessen bevásárolni. Hozzátette, miután kiengedték, dühös emberek támadtak rá, és több halálos fenyegetést is kapott.