Titkos hangfelvétel: egy budapesti elit gimnáziumban százezrekért árulhatják a helyeket gazdag szülők gyerekeinek

Forrás: Origo -
gimnázium vesztegetés felvételi korrupció alapítvány Eötvös József Gimnázium
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Eötvös József Gimnázium igazgatója és az elit iskola mellett működő Reáltanoda Alapítvány kurátora is bajba kerülhet egy napvilágra került hangfelvétel miatt. Az egyik felvételiző diák édesapja és az alapítvány vezetője között zajlott beszélgetés alapján úgy tűnik, félmillió forintért egy rosszul sikerült felvételivel is simán be lehet jutni a nyolcszoros túljelentkezéssel bíró iskolába. 

Az ország egyik legelitebbnek tartott gimnáziumába minden évben sokszoros a túljelentkezés, csak a legjobban felvételiző, legjobb tanulók juthatnak be az iskolába. Elvileg. Ám Moss László intézményvezető és Kálmán Gábor, a Reáltanoda Alapítvány vezetője a hangfelvétel alapján külön helyeket tart fenn a rosszabb felvételit író, ám gazdag szülők gyermekeinek, akik a telefonbeszélgetés szerint így minimum félmillió forintért gyengébb felvételipontszámmal is bekerülhetnek a legjobban tanuló diákok közé.

Moss László, Eötvös József Gimnázium Forrás: Origo

„A Moss Laci lányának a lakásfelújítása történt, kettő nap alatt a kért összeget teljesítettük!" - mondja az édesapa a felvételen az alapítvány vezetőjének, majd felteszi a kérdését: „Én azt kérdezem, hogy a félmillió forint volt kevés?" - utalva arra, hogy szívesen fizetnek többet is, ha szükséges.

A Metropolhoz eljuttatott felvételéből az is kiderül, hogy Kálmán Gábor azt mondja, ő alakította ki ezt a rendszert 26 évvel ezelőtt és nyugtatja az édesapát, hogy biztosra veheti, a gyermeke bent lesz az Eötvösben.

„Azt mondtad, hogy nem mi vagyunk az első kísérleti nyulak ebben a helyzetben, és itt zárójelben jelezném, hogy igaz, amit mondtál, mert a mi ismeretségi körünkben is van olyan, ma is az Eötvösbe járó gyermek, aki általánosban bukdácsolt, majd a hatosztályosba felvették. Van ilyen három a körünkben, hol saját gyermek, hol unoka" - mondja az édesapa Kálmán Gábornak, aki erre hosszan sorolja, ki mindenkinek a gyereke került már be a fizetős rendszernek köszönhetően az elmúlt években az elit iskolába.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.