Kerületeken át, a járdára felhajtva menekült egy autós Budapesten a rendőrök elől - Videó

autósüldözés ámokfutó rendőrség Budapest autó igazoltatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A sofőr kábítószeres befolyásoltság hatása alatt menekült a rendőrök elől.

Az eset még tavaly februárban történt, a rendőrség azonban most befejezte a nyomozást a rendőrautók elől menekülő sofőr ügyében.

Az egyenruhások 2021. február 4-én, 16 óra 30 perc körül szerették volna igazoltatni a XV. kerületben, a Pozsony utcában parkoló autó vezetőjét, aki azonban észlelte a rendőrök közeledését, ezért a gázra lépett és elhajtott. A rendőrök fény- és hangjelzés használata mellett a XIII. kerülten át egészen Újpestig üldözték a szürke autót, amelynek sofőrje a többszöri felszólítás ellenére sem állt meg. Sőt felhajtott a járdára is, veszélyeztetve ezzel a gyalogosok életét.

Az esetről készült videón jól látható, hogy két gyalogosnak is félre kellett ugrania az ámokfutó elől. A sofőr végül kutyaszorítóba került, ugyanis az egyik utcában egy szemből érkező jármű állta az útját, a rendőrök utoérték és elfogták. A Police.hu tájékoztatása szerint az üldözés során senki sem sérült meg.

"Az eljárás során kiderült, hogy a 26 éves sofőr kábítószertől befolyásolt állapotban vezetett, ezért a nyomozók járművezetés bódult állapotban vétség meglapozott gyanúja miatt is kihallgatták. A férfi a bűncselekmények elkövetését beismerte, de részletes vallomást nem tett. A budapesti rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, majd a napokban a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek" – zárul a közlemény.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.