Csaknem 50 éve eltűnt diák maradványait azonosították egy folyóba esett autóban Amerikában

folyó maradvány eltűnt Amerika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy 1976-ban eltűnt egyetemista maradványaiként azonosítottak egy folyóba esett autóban talált emberi csontokat az amerikai Alabama államban - erősítették meg a helyi hatóságok a The Guardian című brit lap keddi jelentése szerint.

Alig több mint egy évvel ezelőtt az alabamai Cusetta város egyik folyójában valaki meglátott egy autóroncsot, és jelentette ezt a rendőrségnek. A nyomozók kihúzatták az autót a vízből, és találtak benne egyebek között személyazonosító okmányokat és emberi csontokat. A csontokon elvégezték a DNS-vizsgálatot, és megállapították, hogy azé a Kyle Clinkscales nevű diáké, aki 1976-ban - 22 évesen - eltűnt, miután a Georgia állambeli LaGrange városból, munka után este autójával elindult az alabamai Auburnbe. A fiú soha nem érkezett meg a városba, amelynek az egyetemén tanult.


Clinkscales eltűnését jelentették a hozzátartozói, ezért a rendőrség elkezdte keresni. Még több kis tavat is lecsapoltak azért, hogy megtalálják a fiatal férfi autóját, de a felkutatására tett erőfeszítések évtizedekig eredménytelenek maradtak. Áttörést az hozott, hogy valaki 2021 decemberében meglátta az autót a cusettai folyóban. A fiú maradványainak azonosítása mostanra befejeződött, de halálának okát továbbra sem tudják - közölte a helyi seriff irodája.
Clinkscales szülei, akik azóta már elhunytak, fiuk eltűnése után a nyilvánosság előtt beszéltek arról, hogy egy titokzatos telefonáló azt mondta nekik: megalapozottan állítja, hogy Kyle Clinkscalest meggyilkolták, és a holttestét elrejtették.

Az ügyben - nem gyilkosságért - néhány évi börtönbüntetésre ítéltek két embert, mert a vád szerint jelen voltak ott és akkor, amikor egy harmadik, a rendőrség számára ismeretlen ember megölte a 22 éves diákot, és hallhattak olyasmit, ami a gyilkosra terhelő lehet, de erről nem voltak hajlandók beszélni a hatóságoknak, tehát a vád szerint akadályozták a nyomozást.

A Daily Beast című lap az autó megtalálása után beszámolt a sheriffi hivatal akkori jelentéséről, és eszerint ennyi év elteltével már csekély esélye van annak, hogy megállapítsák: Clinkscalest meggyilkolták-e egyáltalán, vagy baleset történt: lehet az is, hogy fiú autójával véletlenül letért az útról és a folyóba zuhant.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.