Megölt egy nőt, majd az esetről tudósító újságírókra lőtt egy férfi Amerikában

Forrás: Shutterstock -
gyilkosság Orlando támadás Amerika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fegyveres gyilkosságról tudósító két újságírót lőtt le egy fegyveres szerdán a floridai Orlando közelében. Egyiküket megölte, a másikat megsebesítette, később egy közeli házban halálos lövést adott le egy 9 éves kislányra és megsebesítette annak édesanyját - közölték a hatóságok.

Orange megye seriffje, John Mina elmondta, hogy a 19 éves gyanúsítottat nem sokkal az után vették őrizetbe, hogy a televíziós stábot, valamint az anyát és lányát megtámadták, körülbelül egy háztömbnyire egymástól, Orlando Pine Hills nevű külvárosában.

A férfit mindkét támadás gyanúsítottjaként vették őrizetbe, és hivatalosan vádat emeltek ellene egy húsz év körüli nő órákkal korábbi megölése miatt is, amelyről a két újságíró éppen tudósított.

A seriff beszámolt arról, hogy a két újságíró a közép-floridai Spectrum News 13 kábeltelevízió munkatársai voltak. Hozzátette, a gyanúsítottnál pisztoly volt, amikor őrizetbe vették. A férfi büntetett előéletű, korábban lőfegyverrel elkövetett súlyos testi sértéssel, halálos fegyverrel elkövetett támadással és betöréses lopással vádolták.

Hozzátette, hogy a szerdai lövöldözések egyikének sem sikerült megállapítani az indítékát. A seriff azt mondta, nem tudja, hogy a két híradósra azért lőttek-e, mert újságírók voltak. Autójukon nem voltak a híradós járműveken szokásos, megkülönböztető feliratok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.