Kiterjedt kábítószer-kereskedő hálózatot számolt fel a rendőrség

Forrás: Shutterstock -
rendőrség kábítószer-kereskedő hálózat bűncselekmény
Baján és a környező településeken kábítószert árusító férfiakat fogtak el a rendőrök - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Azt írták, a rendőrök több hónapig tartó nyomozás eredményeként szerdán nyolc helyszínen nyolc férfit fogtak el, akiknél a házkutatásokon kábítószergyanús anyagokat, készpénzt és a terjesztéshez szükséges eszközöket találtak.

Forrás: Shutterstock


A közlés szerint a legnagyobb fogás az egyik bajai helyszínen volt, ahol a nyomozók több mint 6 kilogramm szárított növényi anyagmaradványt, több mint ezer ecstasytablettát, 132 gramm kokaint és 40 gramm hasist találtak.
Több mint hétmillió forintot, több mint hétszáz eurót, laptopokat, telefonokat és táblagépeket is lefoglaltak a férfiaktól.
Az elfogott férfiak ellen kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt indult büntetőeljárás, a rendőrség a csoport egyes tagjainak letartóztatását indítványozta - olvasható a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.