Késsel a kezében indult meg a rendőrök felé, de járókerettel: lesokkolózták a 95 éves demens nőt a rendőrök

Forrás: Shutterstock -
demens Ausztrália sokkoló
Óriási felháborodást váltott ki Ausztráliában, hogy rendőrök sokkolóval tettek ártalmatlanná egy 95 éves demens asszonyt, aki idősotthonban él, és a történtek után válságos állapotban került kórházba.

A rendőrség pénteki tájékoztatása szerint szerdán kaptak riasztást a Sydneytől mintegy 300 kilométerre lévő Yallambee idősotthonból, Cooma városában. Amikor a rendőrök kiérkeztek, a 95 éves, demenciában szenvedő nő a szobája előtt állt a folyosón, kezében késsel. Mint kiderült, órákon át bolyongott az épületben, a kést pedig a konyhában vette magához. A két intézkedő rendőr perceken keresztül próbált a lelkére beszélni, de a nő a késsel a kezében megindult feléjük.

"Amikor rálőttek a sokkolópisztollyal, a rendőrök felé közeledett, bár igaz, hogy lassú tempóban. Járókerettel közlekedik, de kés volt nála" - mondta Peter Cotter, Új-Dél-Wales állam rendőrfőkapitány-helyettese pénteken. A sokkolótól a 95 éves asszony a földre zuhant, majd válságos állapotban kórházba került, és el-elveszíti az eszméletét.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

"Sokkolópisztolyt használni, amikor csak egy kedves szóra lett volna szükség... Ez az asszony összezavarodott, ami gyakran megesik a demenciában szenvedőkkel. Pár kedves szóra és segítségre lett volna szüksége, nem arra, hogy lesújtson rá a törvény ereje" - mondta a Reuters hírügynökségnek Andrew Thaler jogász.

Az ügybe a gyilkossági ügyosztály is bekapcsolódott, a sokkolópisztolyt használó rendőrt pedig vizsgálat alá vonták, és egyelőre nem teljesíthet szolgálatot. Az incidenst rögzítették a rendőrök testkamerái, de a nyomozás érdekében a rendőrség nem hozza nyilvánosságra a felvételeket - tudatta Cotter. A rendőrségi vezető világossá tette, hogy ha kiderül, hogy az intézkedő rendőrök nem pusztán szakmai hibát vétettek, hanem bűncselekménynek minősül, ami történt, akkor a hatóság "elég érett és transzparens szervezet" ahhoz, hogy megtegye, amit meg kell tennie.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.