BALATORIUM – a Balaton laboratóriuma

Forrás: szabadonbalaton -
PR cikk
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Augusztus utolsó hétvégéje a sérülékeny Balatonról szól! BALATORIUM ökológiai x kulturális hétvége 2022. augusztus 26-28. között Tihanyban és Örvényesen.
Forrás: szabadonbalaton

Mi a BALATORIUM?

Röviden: kutatók és alkotók összefogása a Balatonért.

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) BALATORIUM programja közösségi események sorozata, amelyben művészek és kutatók közösen, az ökológiai művészet eszközeivel indítanak párbeszédet a Balaton legfontosabb környezeti kihívásairól. A programsorozat célja, hogy kulturális programokon keresztül láthatóvá tegye a tó összetett ökoszisztémáját, és hogy hozzájáruljon a Balaton jövőjét érintő létfontosságú kérdésekben folytatott társadalmi párbeszédhez.

A PAD Alapítvány koordinálta program koncepciójának kialakításában számos szakértő, kutató és kutatóintézet vett részt, többek között a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága és a Pannon Egyetem Limnológia Kutatócsoportja.

Mi az ökológia? Mi köze van a Balatonhoz?

Az ökológia nézőpontjából a Balaton nemcsak egy tó, hanem összetett élőhely, melynek folyamatait az ember is nagymértékben befolyásolja. A Balaton és a körülölelő mintegy tízszer nagyobb vízgyűjtő terület összességében egy ember által aktívan alakított és befolyásolt táj. Az ökoszisztéma érzékeny egyensúlyának felborulása a mi életünket is befolyásolja. A Balaton jólléte és élhetősége közös érdekünk, fenntartásáért nekünk kell cselekednünk. A BALATORIUM ökológiai x kulturális hétvége programjai szeretnék a mindennapokba is elhozni a Balaton ökológiai szemléletét, az alkalmazkodó, tudatos tó- és tájhasználatot.

Élményalapú ismeretszerzés

A BALATORIUM ökológiai x kulturális hétvége programjai sokszínűen és közérthetően mutatják be a Balaton környékének ökológiai kihívásait. Szó lesz a tavat is érintő éghajlatváltozás kapcsán a vízminőségről, a nádasokról, a tó mikroszkopikus élőlényeiről és ezek kapcsolatáról, az ökológiai gazdálkodás hatásairól a Balaton vízgyűjtő területein, a talaj élőlényeinek fontosságáról, a Balaton-felvidéki fás legelőkről, és még sok minden másról is! Az eseményre készülő emberi hajtású vízijárműveken ülve tudhatsz meg többet a Balaton vízminőségéről, belekóstolhatsz a szabadonbalaton által megalkotott ALGABÁR finomságaiba. Megnézheted a MOME Építészeti Intézet diákjai által készített formabontó installációt, ami egy modern közösségi tér, kiállítótér és oktatási helyszín is egyben.

Forrás: Neogrády-Kiss Barnabás / szabadonbalaton

Mi lehet az a legelőlenyomatolás? A SLOWWALK lassú tájbejárásai során a sietős mindennapjainkból kiszakadva időt szentelünk a táj és a benne lakó élőlények megfigyelésére. A SLOWWALK júniusi eseményéről itt találsz fotókat.

Forrás: Zellei Boglárka / szabadonbalaton

A BALATORIUM programban fő partnereink: PAD Alapítvány, szabadonbalaton, MOME, Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, Pannon Egyetem, Bakony-Balaton Környezetvédelmi Oktatóközpont Egyesület.

Minden, Balatont szerető helyi lakost és nyaralót várunk 2022. augusztus 26-án a Balatoni Limnológiai Kutatóintézetben és augusztus 27-28-án az Örvényesi Szabadstrandon. Részletes program:

https://balatorium.hu/esemeny/balatorium-okologiai-x-kulturalis-hetvege

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.