varázslás babona Szent Iván napja
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A legmisztikusabb nap az esztendőben június 24-e, Szent Iván éjszakája, az emberiség történetének egyik legrégebbi ünnepe. Misztikus, varázslatos, sőt boszorkányos éjszaka.

A meleg nyári éjszakán a világ legtöbb országában tűzgyújtással, utcai vigasságokkal ünneplik június 24-ét. Szent Iván éjszakájával azonban nemcsak az ünnep, de a varázslatok is szorosan összekapcsolódtak. A természeti népek misztikus szertartásaiból mára ezek a boszorkányos titkok maradtak meg, nem véletlenül elsősorban a szerelmi kötéshez illetve a szerelmi jóslásokhoz kapcsolódva.

Az északi országok mellett Magyarországon is komoly hagyománya van a Szent Iván-éji tűzugrásnak. A bűntől, illetve a rontásoktól, betegségektől való megszabadulást jelezte a parázson járás is, a tűz maradékán gyakran a lábasjószágot is áthajtották.

Thinkstock
Thinkstock


Az ilyenkor tűzbe dobott almának állítólag gyógyító, az elégetett füveknek-leveleknek a gonoszságot elűző, a tűzgyújtáskor viselt koszorúnak pedig tűzvészelhárító ereje van.

Varázsolj szerelmet!

Ezen az éjszakán minden cselekedeted mágikus megerősítést nyer, ezért érdemes szerelemjóslással, szerelemvarázslással elütni az időt.

Gyertyavarázslat:
Egy piros gyertyába karcold bele a kiszemelt férfi nevét, egy fehérbe pedig a sajátodat. Gyújtsd meg először a fehér gyertyát, majd ennek lángjával a pirosat. A két gyertyát egymás mellé téve égesd végig!

Thinkstock
Thinkstock

Jóslás:
Szent Iván éjszakáján egy fém edénybe tegyél forrásvizet! Gyújts meg egy piros gyertyát, majd cseppents 24 csepp viaszt a vízbe! Figyeld meg, milyen betűket adnak ki a vízbe érő viaszcseppek! A jövendőbelid nevét rejti a kezdőbetű.

Hiedelmek:

Azok a szerelmesek, akik ezen az éjszakán a tengerben együtt mártóznak meg, örökké együtt is maradnak.

A Szent Iván-éji tűz hamuja termékenységtalizmán. Az a fiatal pár, amelyik ezt összegyűjti és egy kis zacskóban nászágyuk fölé akasztja egy éven belül gyermekáldásra számíthat.

Thinkstock
Thinkstock

Mit álmodsz?

Szent Iván éjszakáján a legpontosabb jósló álmok jönnek. Vagyis érdemes ilyenkor figyelni az álmokra, mert a szerelmi életed alakulásáról kaphatsz jövőbeli útmutatót.

Csókolózni : rosszat jelent, általában hűtlenséget
Tüzet látni vagy gyújtani: új szerelem közeledése
Füstöt látni: gyorsan véget érő szerelmet jelez
Szeretkezni: kellemes meglepetésben lesz részed
Kútból vizet inni: őrült vágyaid valóra válnak
Meztelenkedsz: kiderül a titkod
Kályhában tüzet gyújtani: gyermek utáni vágy.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.