Görög Zita számmisztika ezotéria születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Aki a huszonhetes számot birtokolja, az annyi időre sem szakítja meg tennivalóit, hogy levegőt vegyen. Hét ember helyett is képes dolgozni, és akármilyen megpróbáltatás is éri, mindenképpen talpra áll. Sőt, eközben még másokba is lelket önt. A huszonhetes az életerő száma - de vajon így van ez Görög Zitánál is?

Görög Zita 1979. 09. 27-én született. A sorsszáma az 1979 végösszege, a nem túl sok jót ígérő 26 (1+9+7+9=26). Ennek az összetett számnak a végeredménye a nyolcas, ami azt jelzi: a Szaturnusz bolygó bekeményít minden olyan pillanatban, amikor valamilyen hibájára rá tud mutatni - a 26-os szám sok csalódást és kudarcot hozhat az életébe. Pedig Zita okos, tárgyilagos, jó kritikus, ami elsősorban a jó megfigyelőképességén alapul. Jó tulajdonsága még, hogy a pénzzel is tud bánni. Ennek ellenére mégis a kemény lapokat osztja neki ez az atyai pofonokat is kilátásba helyező Szaturnusz. Valószínű, hogy ennek oka elsősorban a karmájánál keresendő. Meg kell tanulnia, hogy nem minden ember "ember". A praktikus és hasznos segítségnyújtást a megfelelő emberismeret és józan ítélőképesség ötvözetétől várhatja. Amíg ebben egy kicsit is hibázik, újra és újra csalódás fogja érni. Sajnos a hiszékenységének köszönhetően esik bele ezekbe a csapdákba, melyeket az "Öreg bölcs"-nek, vagyis a Szaturnusznak köszönhet. Amikor elfogadja azt a tanítást, ami valójában saját érdeke, akkor ugyanez a bolygó segít megacélozni, stabilizálni mindent, amibe Zita belefog.

Zita esetében a 2-es (Hold száma) jelöli, hogy akkor lesz baja, ha az érzelmi életében nem tanul meg szilárd véleményt formálni, jelekből ítélni. A megpróbáltatást rendszerint azok a helyzetek okozzák neki, amikor nem tud nemet mondani. A szeptember hónap kilencese az általános dolgokban a teljességet hozza számára. Ez segíti őt abban is, hogy amibe belekezd, azt ugyanazzal az erővel viszi végig, amivel elkezdte. Ám azért az élet nem osztja olyan könnyen neki sem az ajándékait, mint ahogy mindenkitől, Zitától is elvárja, hogy egy kosár jó dologért két kosárral kapjon. Méghozzá nem is akármit, hanem hogy ismerje fel, mi az, ami valóban felesleges. Csakhogy ez nem arról szól, Zita mit ítél feleslegesnek, hanem maga az élet szabja meg ennek mértékét. Mert amit nem tesz le, azt mint egy felesleges batyut cipelheti a hátán. Mindehhez nagyon sok erőt kap a 27-es személyes születési nap számától. Ez a legek legje, az életerő, a karmikus jutalom száma, ami ezen felül bátorságot, harmóniát és szerencsét szimbolizál. A 27-es személynek mindig ragaszkodnia kell saját eredeti ötleteihez. Zitának is (mint fentebb már taglaltam) nem szabad hallgatnia a befolyásolókra - sem személyekre, sem saját félelmeire.

Felületes szemlélődés mellett rácsodálkozhatunk, hogy ha ilyen hatalmas erők húzódnak meg Zitában, akkor miért nem tudja mindezt felismerni és csuklóból kezelni? Erről a személyes születési évének (a számhálóban pirossal jelölt) száma tehet. Az a fránya ötös, ott középen. Ennek köszönheti, hogy ha megbántják, nagyon mélyen érinti lelkét a sérelem.


Joggal merül fel a kérdés, hogy mi okozhat egy ilyen remek útravalókkal rendelkező emberben kételyeket. Hát persze, hogy az önbizalomra vetülő árny! Ezzel csak akkor van baj, ha nem figyel fel rá, és nem tesz ellene. Az egyik oldalon hatalmas erőt vet be, de a másik oldalon az elfojtott félelmek, aggodalmak ezt állandóan csökkentik - mintha egy feneketlen kútba töltögetné erejét. Ám ha alaposabban kielemzi önmagát, és tesz is lépéseket annak érdekében, hogy ez ne forduljon elő, akkor nem kell tartania mindezektől.

A mai nappal elkezdődött az 1-es személyes éve, így amit a következő születésnapjáig új dologként indít, abszolút gyarapodásra tarthat számot. Amennyiben beleviszi az újba a múltat, fantáziája segít olyan dolgot létrehozni, ami ötvözi az igazi értékeket. De ha már a jóslatoknál tartunk, akkor megkockáztatom, hogy Zita csak olyan újdonságot visz most be az életébe, amiből elsősorban a gyermekeinek származik öröme. Az elkövetkező időszakban nem akar majd minden áron szerepelni. Ha a média nem erőlteti, akkor önmagától csak 2013 és 2014 között tesz új lépéseket a nyilvánosság felé.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.