Neked is jár több tízezer forint a munkáltatódtól idén - Önkéntes nyugdíjpénztár, mint cafeteria

cafeteria nyugdíj önkéntes nyugdíjpénztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az év elejétől életbe lépő változásoknak köszönhetően már a munkáltatód segítségével is előre gondoskodhatsz a nyugdíjas éveidről.

Tipp! Szoknyában parádéztak az énekes fiúk. Kattints a galériáért!


Napjainkban egyre többen félnek attól, hogy mire elérik a nyugdíjkorhatárt, már nem lesz állami nyugdíj, mint jövedelemforrás, amire számíthatnának. Éppen emiatt manapság különösen sokakat foglalkoztat az öngondoskodás kérdése. A korábbi, három pillérű nyugdíjrendszer mára gyakorlatilag két pillérűvé vált a magánnyugdíjpénztári vagyon einstandolását követően. Az önkéntes magánnyugdíjpénztárak azonban még talpon vannak, ám sok esetben kérdés, hogy van-e havonta nélkülözhető összeg az öngondoskodás érdekében.

Thinkstock
Thinkstock

Új cafeteria-elem

2012 januárjától az étkezési vagy üdülési utalványok mellett már önkéntes nyugdíjpénztár is kérhető és adható béren kívüli juttatás keretében, mely után a munkáltatót az Erzsébet-utalványhoz, vagy a SZÉP-kártyához hasonlóan kedvezményes, 30,94 százalékos adó terheli. Ezzel még mindig olcsóbb marad a cafeteriában adott juttatás a munkáltató számára, mintha ugyanazt az összeget fizetésként adná oda a munkavállalójának. Hasonló előny megjelenik a dolgozói részen is, hiszen az önkéntes nyugdíjpénztári cafeteria elem adómentes, ráadásul egyben a jövő biztosításához is hozzájárulhat.

A béren kívüli juttatásként adott önkéntes pénztári hozzájárulással kapcsolatban fontos tudni, hogy havonta maximum 46 500 forint igényelhető és adható, vagyis a minimálbér legfeljebb 50 százaléka. Ráadásul ez nem esik a SZÉP-kártyával adható, 400 ezer forintos limit hatálya alá, tehát amennyiben a dolgozó a kártya teljes keretét megkapja cafeteriaként, nem kell lemondania erről a lehetőségről sem - persze amennyiben módjában áll igényelni a munkáltatójától.

Tipp! Minden idők legszebb nője. Kattints a galériáért!


Miért jó?

Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások, azon kívül, hogy valamilyen szinten biztosítani tudják a nyugdíjas évek nyugalmát, rendelkeznek még néhány előnnyel. Ilyen például az, hogy a befizetések után adókedvezményt érvényesíthetsz a személyi jövedelemadódból, melynek mértéke a tagdíj befizetések 20 százaléka, de évi maximum 100 ezer forint lehet.

Ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy az adóhivatal ezt nem közvetlenül neked, hanem a pénztárnál vezetett megtakarítási számládra utalja. Értelemszerűen, ha több pénztárnál is tag vagy, meg kell jelölnöd, hogy hova kéred utalni az összeget. Ezen kívül a vezetett számla örökölhető, illetve a felhalmozott vagyon a befektetések hozamaival gyarapszik, ez a hozam pedig mentes a kamatadótól. A felgyülemlett összeget egyébként 10 éves várakozási idő után veheted fel csak - persze a nyugdíjba vonulás ezt felülírja -, a számlán lévő összeget pedig megkaphatod egy összegben, vagy havonta járadék formájában is.

Thinkstock
Thinkstock

Legalább 6 hónap után jogosult vagy

A törvény előírása szerint a munkáltató nem zárhat ki ebből a cafeteria elemből, ha legalább hat hónapja foglalkoztatva vagy. Azt, hogy mekkora összegre vagy jogosult, szintén köti a törvény. Eszerint, ha több munkavállalónak részben, vagy egészben fizeti a tagdíját a munkáltató, akkor mindenki ugyanakkora összeget, vagy a fizetésének ugyanakkora százalékát kell kifizetnie. Ettől korcsoportonként eltérhet, ha 15 éven belüli nyugdíjba vonulás van kilátásban. Módjában áll szüneteltetni is a kifizetéseket, de kivételezésre gyakorlatilag nincs módja, tehát vagy mindenkinél szünetelteti, vagy senkinél sem. Egyetlen indok lehet erre az, ha a munkavállalójának arra az időre nem fizet, amikor nem illeti meg őt munkabér, vagy szünetel a munkaviszony.

Ha igényt tartasz erre a lehetőségre, akkor a munkáltatódnak is szerződnie a kell a pénztáraddal. Ez általában egy szerződéses formanyomtatványt jelent a munkáltató önkéntes kiegészítő nyugdíjpénztári hozzájárulás tárgyában - ez az internetről is letölthető. Ebben rögzítik a feltételeket, így pedig a havonta fizetendő hozzájárulás összegét, vagy a munkabér százalékában kifejezett mértékét, az első kifizetés dátumát, illetve azt, hogy az egyes korcsoportok esetében (15 éven belüli nyugdíjkorhatár betöltése esetén) mennyiben tér el a hozzájárulás mértéke.

Átalakítunk! Igazi trendi csaj lett a kisgyermekes anyukából. Kattints a galériáért!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.