ezoterika csillagjegy horoszkóp ezotéria jövő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Nap kissé idejekorán, azaz március 20-án elfoglalja helyét a Kos jegyében, ezzel együtt pedig megérkezik a csillagászati tavasz is. A Kos Nap lendületet ad, cselekvésre sarkall, feltölt energiával - néha többel is a kelleténél. A tél után minden újjászületik az északi féltekén. A sötétség és a világosság harcát végre az utóbbi nyeri meg. Lássuk, mi vár ránk a következő hetekben!

Kínai horoszkóp 2013-ra


Győzzön a jobb!

A Kosban előre haladó Nap egészséges önzésre tanít, és arra, hogy miként találd meg a helyed a világban. Bár ebben az időszakban hajlamosabb vagy a hevességre, a kapkodásra, ezáltal pedig a hibák száma is nő, mégis összességében olyan mennyiségű feladatot végzel el, mely mellett eltörpülnek a bakik. Ha azt érzed, hogy ebben az időszakban meg kell magadból mutatni valami újat, ne tétovázz! Vívd ki magadnak az elismerést, mert most kell elkezdeni, alapokat letenni, építeni, és a gödörből kimászni.

Thinkstock
Thinkstock

Fokozódik a helyzet!

Március 12-én a Mars, 20-án a Nap, 22-én pedig a Vénusz kopogtat a Kos jegy ajtaján, ahol mindannyiukat szeretettel várják már. A tüzes (Kos, Oroszlán, Nyilas) és levegős (Ikrek, Mérleg, Vízöntő) jegyek számára a most következő hetek kiváló lehetőségekkel kecsegtetnek. Szerelmi téren bárhol, bármikor robbanhat egy bomba, új kötelékek születnek - akár azon az áron is, hogy a régit gyors ütemben le kell zárni.

Szerelmi horoszkóp 2013-ra


Döntsd le a falakat!

Március utolsó napjaitól bármire képes leszel. Szinte már zavarni fog, hogy amihez csak nyúlsz, azt sikerrel zárod. El sem akarod hinni, hogy a gondolat teremtő ereje működik. Csak rajtad múlik, hogy megduplázod a sikert, vagy beéred a kevéssel is. Bármi, amit az elmúlt hónapokban nem valósítottál meg, azt áprilisban kell pótolnod. Falakat lehet ledönteni, várakat építeni, sorsdöntő dolgokat tenni. Tedd próbára magad, merj most nagyot álmodni, és ne torpanj meg az esetleges akadályoknál. Azért vannak, hogy tanulj belőlük, és még jobb legyen a végeredmény.

Tippek csillagjegyek szerint:

A Kos a saját havában fantasztikus teljesítményre lesz képes, a Bika ne ijedjen meg a saját árnyékától, az Ikrek pedig legyen szerelmes, heves, tüzes és bevállalós! A Rák hagyja magát új dolgokra rávenni, az Oroszlán viszont a régi dolgokat zárja le. A Szűz romantikázzon sokat, a Mérleg pedig mondjon igent mindenre! A Skorpió építsen új üzletet, indítson vállalkozást, a Nyilas ragyogjon, mosolyogjon és hódítsa meg szíve választottját. A Bak használja végre rejtett képességeit, és hengerelje le a világot! A Vízöntő álljon a sarkára és ne engedje, hogy mások mondják meg, mit tegyen. A Halak hagyja magát sodortatni az árral, mert a csónakja a legjobb helyen fog partot érni.

Telihold: március 27.
Újhold: április 10.
A Panstarrs-üstökös kiválóan megfigyelhető lesz a Hármashatár-hegy csúcsáról. A március 27-i telihold utáni napokban másfél órával napnyugta után kifejezetten kedvező körülmények között figyelhetjük meg a szép porcsóvával rendelkező égitestet.



Most megtudhatod, mennyire vagy stresszes!

Téged könnyen zavarba lehet hozni, vagy ember legyen a talpán, akitől megfutamodsz? Elemésztenek a gondok, vagy rugalmasan kezelsz mindenféle változást? Most kiderül!

Töltsd ki az ország nagy stressztesztjét!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.