Usain Bolt egy zsúfolt riói klubban szúrta ki a lányt, akivel eltöltött egy felejthetetlen éjszakát. Jady Duarte azonban úgy döntött, nem tartja magában az este részleteit.

Éppen születésnapját ünnepelte Jady Duarte egy riói klubban, amikor az olimpikon, Usain Bolt kiszúrta őt. Testőreit küldte érte, azonban a lány nem mutatott érdeklődést, így a futó kénytelen volt bevetni magát. Akkor környékezte meg a lányt újra, amikor az a taxiját várta, és végül sikerült elcsábítania.

Forrás: AFP/Olivier Morin

A taxiban már elcsattant pár forró csók, és akkor a lány még nem is tudta, mennyi csalódás éri őt az este folyamán. "A szoba tiszta volt, és két egyszemélyes ágy volt benne, amik olyan kicsik voltak, hogy biztosan lelógott róla a lába, amikor aludt" - kezdte az este részleteit Duarte, aki ugyan egy szót sem beszél angolul, mégis pontosan tudta, mit is akar tőle Bolt. "Nem kellett fordító ahhoz, hogy tudjam, szexelni akart" - idézte a nő szavait a Morning News USA. Bár a nő szenvedélyes és forró éjszakáról számolt be, hozzátette, Usain Bolt méretei nem voltak kiemelkedőek. "A teste eszméletlen, de a szerszáma nem passzol hozzá. Olyan, mint egy hétköznapi srácé" - mondta a nő, akinek az este végén arra is rá kellett jönnie, hogy nem lesz semmi komoly köztük. "Azt hittem van valami köztünk. Most viszont már látom, hogy olyan gyorsan szedi fel a nőket, mint amilyen gyorsan megnyeri az aranyérmeket" - mesélte Duarte.

/1608/M_ret2016828131024