Kökény Attila tehetségkutató Megasztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Megasztár 5 legjobb férfihangja bevallotta: igen nehezen viselte a verseny alatti ,,magányos" hónapokat.

Kökény Attila korábban is rákényszerült arra, hogy sok időt töltsön külön feleségétől és gyermekeitől, de önmegtartóztatásra eddig még nem volt szüksége. A Megasztár alatt azonban helyt kellett állnia, és nélkülöznie kellett felesége, Aranka közelségét, gyengédségét.

http://press.tv2.hu
http://press.tv2.hu

"Jót tett a házasságunknak ez a néhány hét önmegtartóztatás. Őrülten hiányoztunk egymásnak, pedig tudtuk, mire vállalkozunk azzal, hogy beköltözöm a Mega-házba. A házasságunk elején hajón zenéltem, akkor több mint fél évig nem éltünk közös háztartásban. Régen volt, azóta hozzászoktunk ahhoz, hogy éjjelente közös ágyban alszunk" - mesélte Attila a Hot! magazinnak.

Most, hogy vége a tehetségkutatónak, a házaspár szeretné bepótolni az elmulasztott időt, és azt tervezik, hogy lehetőleg mindent együtt csinálnak majd. "Együtt akarunk konditerembe járni, és remélem, hogy a feleségem a fellépésekre is elkísér. Most egyébként a készülő nagylemezemre koncentrálok, ez volt ugyanis a gyermekkori álmom" - vallotta be a nagyszerű hangú énekes.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=D7rYlfIKhQ8XYZe7

Attila azonban nemcsak a karrierjét építené, de örülne néhány változásnak a családi életükben is: "Mondtam is Arankának, hogy egyáltalán nem bánnám, ha jönne a negyedik gyerek, akivel újra sokat kellene törődni. Persze ehhez előbb Arankának is be kell adnia a derekát!" - viccelődött a Megasztár döntőse.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.