Hova mész, ha vérdíjat tűznek ki a fejedre?

Amikor a Los Angeles-i rendőrjárőrök befejezik a munkát, akkor a napi eseményeket rögzítő jegyzőkönyv végére oda kell írniuk a szabályzat szerint: EOW, azaz 'End Of Watch' ("a műszak vége"). Emiatt az egymás között használatos szlengben csak így nevezik a meló befejezését - és azt is, ha valaki amiatt hagyja abba hamarabb a munkát, mert meghal... Így lett a Los Angeles-i rendőrpárosról szóló film eredeti címe End of Watch - a magyar keresztségben pedig Az utolsó műszak. A film rendezője és írója, David Ayer nemcsak az ilyen apróságokban törekedett hitelességre: amúgy is jellemző rá a rendőrvilág iránti érdeklődés, és ebben mindig igyekszik elszakadni a hollywoodi filmekre jellemző (ál)romantikától. Az általa forgatókönyvíróként (Kiképzés, Dark Blue) vagy rendezőként (Nehéz idők, Az utca királyai) jegyzett filmek hangvételükben sokkal kevésbé hasonlítanak az álomgyári társaikra, mint inkább azokra a tévésorozatokra (Drót, Terepen, Kemény zsaruk), amelyek az utóbbi időben a realisztikusság igényével próbálnak bepillantani a tengerentúlon a rendőri munka kulisszái mögé.

Az utolsó műszak alaphelyzete is olyan, amiből egy szokásos zsarufilm teljesen mást hozna ki: adott egy rendőrpáros, az együtt járőröző Brian és Mike. Az egyik fehér, a másik mexikói, az egyik eszes, a másik beszéli az utca nyelvét - ilyenkor szokott jönni az a sablon, hogy az elején utálják egymást, de valami nagy akció közben összehaverkodnak a film végére. Nos, itt már az elején jó barátok: véd- és dacszövetségben járják az utcákat, Los Angeles legrosszabb, bandaháborúk sújtotta területeit, az unalmas órákat szövegeléssel és poénkodással ütik el, és amikor akcióra kerül a sor, tudják: csak egymásra számíthatnak. Erre pedig gyorsan nagy szükség is lesz, mert egy ellenőrzés során elkoboznak a rosszfiúktól némi pénzt és pár fegyvert - csak épp azt nem tudják, hogy mennyire nagyon rosszak azok a fiúk: az egyik drogkartell tagjai, akik ezután vérdíjat tűznek ki a rendőreink fejére.

David Ayer nemcsak azzal különböztette meg a filmjét a szokásos zsarumoziktól, hogy igyekezett minél hitelesebb képet rajzolni a rendőrökről - és hogy a mindennapjaik eseménytelen pillanatait ügyesen kombinálta az adrenalintól fűtött akciókkal. Formanyelvileg is behozott egy másik vonalat a hagyományos mellé: az utóbbi időben egyre közkedveltebb (Ideglelés, [REC], Cloverfield, Az erő krónikája), úgynevezett "talált felvétel" technikát. A sztori szerint a rendőrpáros egyik tagja épp dokumentumfilmet csinál a sulinak, amibe jár, így egész nap vele van a kamerája - mi pedig párhuzamosan láthatjuk a róla készült felvételeket azokkal, amiket ő készít. Sőt, még olyan "talált felvételeket" is, mint a biztonsági kamerák képei, vagy épp a bűnözők által a YouTube-ra feltöltött videoüzenetek - hogy igazán 21. századi legyen a filmbeli kommunikáció.

A végeredmény néhol bravúros képekhez vezetett, és időnként tényleg úgy érezzük a moziszékben ülve, hogy ott vagyunk a Los Angeles-i bandaháborúk közepén. A film sikeréhez persze mindenképpen szükséges volt, hogy a két abszolút főszereplő közötti összhang működjön, és ebben sincs hiba: a szépfiú-szerepeket egyre jobban levetkőző Jake Gyllenhaal és az eddig inkább mellékszerepekben látott Michael Pena (Ütközések, Hogyan lopjunk felhőkarcolót?) párosát látva egy pillanatra sem jut eszünkbe, hogy ne örök barátokat látnánk. Akik még meghalni is képesek lennének egymásért.