50 évesen került a csúcsra a szuperkém

film filmművészet James Bond mozi szórakozás program
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Persze a filmekben sosem volt ennyi idős, de ettől még tény: ötven éve mutatkozott be először a filmvásznon James Bond. Most pedig itt az új Bond-mozi, és őfelsége titkos ügynöke jobb, mint valaha. 007 - Skyfall, kritika.

Ha egy filmes franchise már ötven éve tart, és bőven húsz felett jár a folytatások száma, akkor azt gondolhatnánk, hogy nem nagyon tud már újat mutatni a nézőknek. Ez az érzés abszolút jogosnak is bizonyult a Pierce Brosnan-féle Bond-éra idején, amikor minőségi, ámde rettentően kiszámítható 007-es filmeket kaptunk néhány évente. Aztán jött Daniel Craig és jött egy nagyon más Bond: nyers, brutális figura, akinek alaposan bemutatták az eredettörténetét is a Casino Royale-ban - ahol talán minden idők legemberibb és legsérülékenyebb Bondját láthattuk.

Forrás: Columbia
Forrás: Columbia

Majd jött a Quantum csendje és vele egy gyengébb folytatás, mi pedig újra elhittük, hogy Bond-fronton már nem érhet minket meglepetés. Ismét tévedtünk. Ahhoz, hogy elkészülhessen minden idők egyik legjobb James Bond-filmje (mert a 007 - Skyfall vitán felül közéjük tartozik), először is kellett egy minőségi rendező. Nos, Sam Mendesnek elég felsorolni az eddigi filmjeit, hogy láthassuk, nem akárkiről van szó: Amerikai szépség, A kárhozat útja, Továbbállók... Ugyanakkor sokan féltették Bondot Mendestől (és fordítva), mondván a rendezőnek nem igazán van akciófilmes tapasztalata. Nos, az lehet, hogy nem volt neki, de hogy pontosan tudta, mit és hogyan akar megvalósítani, majd ezt el is érte, az biztos. A 007 - Skyfall akciójeleneteiben, látványvilágában, elegánsan hűvös és stílusos (de cseppet sem nagyzoló) formanyelvében is a legjobb Bondokat és a legjobb kémthrillereket idézi.

Forrás: Columbia
Forrás: Columbia

A rendező mellett kellett egy jó sztori: a Daniel Craig-féle korszakban ezen a téren eddig nem nagyon kényeztettek el minket a Bond-filmek. Most ezt is megkapjuk, és noha a bevezetőben arról esett szó, hogy Bond a vásznon sosem volt öreg, ezúttal mégis (vagy épp ezért...) hangsúlyos témája lett a filmnek az öregedés, a megváltozott viszonyok, amikor már nem Bond a kor hőse. Viszont mégis rá van szüksége M-nek, a főnökének, aki ezúttal jóval hangsúlyosabb szerepet kap a filmben, mint szokott: az ő múltjának sötét titkai kapcsán kell bizonyítania a hűségét Bondnak, miközben teljesen egyedül marad.

Forrás: Columbia
Forrás: Columbia

Egy igazán jó Bond-filmhez kell egy jó Bond-ellenfél is, és a 007 - Skyfall ezen a téren is felér a legnagyobbakhoz. Amikor először láthattunk fotókat a filmből és feltűnt Javier Bardem szőke hajkoronája, akkor eléggé úgy tűnt, hogy könnyen röhejes figura lehet majd ez az új ellenfél, de ez egy cseppet sem lett így. Javier Bardemről eddig is tudtuk, hogy zseniális színész, és a film nagy részében most szinte el is lopja a show-t James Bond elől: az általa megformált, személyes bosszúvágytól hajtott rosszfiú egyszerre bizarr és zsigerien félelmetes figura.

Forrás: Columbia
Forrás: Columbia

Hogy pedig az 50 éves évforduló előtt ne csak a munkájuk minőségével tisztelegjenek az alkotók, a filmben elhelyeztek számos utalást a korábbi Bond-mozikra. Így ha valaki kedvet kap a megtekintése után, a DVD-ken kiadott régi Bond-filmek nézése közben még ismerős pillanatokra is fog találni.

Tippünk: Nézd meg a film előzetesét!


szólj hozzá: Skyfall - two minute trailer



Kiknek ajánljuk?

- akik szeretnének látni egy csúcsformában lévő 50 évest
- James Bond-rajongóknak
- akik eddig a modoroskodás miatt nem szerették Bondot

Kiknek nem ajánljuk?

- akik nem szeretik a kémfilmeket
- akiknek csak egy vicces-sármőr Bond az igazi
- akik nem szeretnék Javier Bardemet rendkívül csúnya szőke hajjal látni

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.