Karácsony Tamás színész baleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhunyt Karácsony Tamás, a kaposvári Csiky Gergely Színház színművésze. A színház honlapján megjelent közlemény szerint az életének 57. évében csütörtökön este meghalt művészt a teátrum saját halottjának tekinti.

Karácsony Tamás egy héttel ezelőtt szenvedett súlyos motorbalesetet Kaposvár Cseri városrészében. Válságos állapotban került a Kaposi Mór Oktató Kórházba, ahol életéért egy héten át küzdöttek az orvosok.

www.csiky.hu
www.csiky.hu

Karácsony Tamás 1955. november 24-én született, Veszprémben. 1972-ben, Szokoly Tamás vezetésével amatőr színpadot alapított Aréna néven. 1978-ban került a kaposvári színházhoz, kellékes-bútoros beosztásba, 1986-ban vált hivatalosan is színésszé. A kaposvári színház meghatározó művésze volt. A kaposvári társulatról azt írta életrajzában: "Az itt működő alkotóközösséghez tartozást tekintem legfontosabb munkámnak. Babarczy, Ascher, Pauer, Donáth, Szegő, Ács, Gazdag, Gothár, Kornis-Kertész, Selmeczi, Mártha, Melis, Jeles, Eörsi, Spiró, Mohácsi és az utánuk jövők, a színészek és a többiek, a velük eltöltött uszkve harmincöt év életem legboldogabb munkája".

1982-ben a Szocialista Kultúráért kitüntetéssel díjazták, a nyolcvanas évek végén a Veszprémi TV-találkozón különdíjjal ismerték el Eörsi István Kihallgatás című drámájában nyújtott alakításáért. A közelmúltban egyik legemlékezetesebb szerepe Ferdinánd főherceg volt Kálmán Imre - Mohácsi János átiratában bemutatott - operettjében, a Csárdáskirálynőben. Utoljára Molnár Ferenc színpadi anekdotájában, a Játék a kastélyban című darabban a lakáj szerepében láthatták a nézők.

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.