Elcsábította kolléganője vőlegényét a magyar színésznő

színésznő szerep csábítás sorozat Kucsera Gábor Sári Évi sportoló szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sári Évi évek óta Kucsera Gábor párja, mégis elcsábított egy kollégát. A szőke bombázó egy epizódszerep erejéig vendégszerepelt a Jóban Rosszban című sorozatban, ahol Madár Veronika sorozatbeli párját, Emilt igyekezett az ujjai köré csavarni.

Évi jól érezte magát a "vendégségben", ám már vissza is tért hazai pályájára, a színházba. "Napi sorozatban még nem játszottam, a munkatempó és a pörgés az, ami teljesen más, mint a színházi munkánál. Szinte azonnal a maximumot kellett nyújtani, nem volt idő hosszas próbákra, egyből a mélyvízbe dobtak, de nagyon élveztem a forgatást" - lelkendezett az új kihívásról.

Forrás: www.sarievi.hu/fotó: Debreczeni Zita
Forrás: www.sarievi.hu/fotó: Debreczeni Zita

A tehetséges énekes-színésznőnek volt dolga bőven, hogy elfogadtassa magát a szakmával és a közönséggel, miután egyetlen címlapfotózás miatt beskatulyázta a bulvársajtó.

"Tizennyolc éves korom óta foglalkozom színészettel. Mellette kezdtem el az énekesi pályát, és műsorvezetéssel is foglalkozom. Egy kisebb tévénél dolgoztam, amikor felkértek, hogy mutassam meg magam egy férfimagazin címlapján. Csak egy alkalomról volt szó, mégis azóta playmate-ként emlegetnek, holott közöm sincs se ehhez, se a modellkedéshez" - kezdte történetét a szőke színésznő.



"Azt hiszem, bizonyítottam már, hogy színész vagyok. Számos főszerepet játszottam az évek során, jelenleg a Vámpírok báljában játszom Magda szerepét. Nagy sikerrel fut a darab és nagyon élvezem ezt a szerepet" - árulta el Évi, akit olykor még a párja, Kucsera Gábor is megnéz egy-egy előadáson. "Szerencsére szereti a musicaleket, a Vámpírokaé már legalább háromszor-négyszer látta. Nagyon jól megvagyunk egyébként, együtt tervezzük a jövőt, azonban a családalapítás még odább van. Szeretnék majd idővel gyereket szülni, de úgy érzem, mielőtt erre adnám a fejem, még van bőven feladatom, amit meg szeretnék valósítani."


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.