Détár Enikő fogyás válás Nyertes Zsuzsa aggódás Rékasi Károly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hiába a tökéletes smink, a színésznő soványra fogyott arcán alaposan látszik, hogy megviselte házassági válsága. Egy hétvégi, családi programon a Life. hu fotósának sikerült megörökítenie megváltozott külsejét.

Egyedül csak fiával, Zsebivel látogatott el az egyik budai bevásárlóközpotban tartott hétvégi családi eseményre Détár Enikő, aki általában férjével és fiával szokott a promóciós eseményeken, permier előtti filmvetítéseken részt venni. Korábban szinte irigylésre méltó volt, ahogy mindig együtt, mosolyogva és a legnagyobb harmóniát sugallva jártak a rendezvényekre, ezért is volt meglepő, hogy szombaton csak a fél család érkezett meg. Enci hiába öltözött fel divatosan, festette ki magát, nem tudta eltűntetni nyúzottságát.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

A díva még májusban is jobban nézett ki, pedig akkortájt költöztek szét Rékasival. Férje állítólag azóta újból hazaköltözött. Enikő fogyását kollégái és barátai is észrevették. Régi barátnője, Nyertes Zsuzsa is aggódik érte, úgy döntött, megkeresi Encit. "Ezeréves a barátságunk, de az élet elsodort minket egymástól. Láttam és hallottam, mik történtek az életében, tudatni fogom vele, hogy én itt leszek neki mindig, rám számíthat bármiben" - mondta a Blikknek Nyertes Zsuzsa.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.