Tízezreket mentenek ki a Fülöp-szigeteki Taal vulkán térségéből

Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Ezra Acayan -
Fülöp-szigetek Taal vulkán mentés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Közel negyvenezer ember kimenekítése folyik a Taal vulkán térségéből - közölték a Fülöp-szigeteki hatóságok kedden. Ezrek utasították azonban vissza a kitelepítést, vagy azóta már visszatértek a lakhelyükre.

A Manila központjától mintegy 70 kilométernyire délre, egy tó közepén található Taal vulkán kráteréből harmadik napja ömlik a vulkáni hamu és a láva, és bármikor megtörténhet a kitörés.

A kráter 14 kilométeres körzetében rendelték el a kötelező kitelepítést, az intézkedés mintegy 300 ezer embert érint.

Hivatalos adatok szerint keddig 38 200 embert evakuáltak. A veszélyzónában található Talisay polgármestere elmondta, hogy le kellett zárniuk a települést, hogy megakadályozzák a már evakuáltak visszatérését.
A Taal a világ egyik legkisebb működő vulkánja, de 1911-ben a kitörése több mint 1300 ember életét oltotta ki.

Tízezreket mentenek ki a Fülöp-szigeteki Taal vulkán térségéből Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Ezra Acayan


A tűzhányótól 32 kilométerre fekvő Tagaytay népszerű üdülőhelyen nyolc óra alatt mintegy 50 vulkáni földmozgást lehetett érezni.

Ha kitör a vulkán, senki sem térhet vissza a házába, mert a kitörés elpusztítja

- mondta Renato Solidum, a Fülöp-szigeteki Vulkánkutató és Földrengéstani Intézet igazgatója, aki szerint reális a veszély.

A vulkáni hamu miatt bezárták a kormányhivatalokat és az iskolákat,

ez utóbbiak még kedden is zárva tartottak. Több mint 500 nemzetközi és belföldi repülőjáratot töröltek vagy késtek, a fennakadás mintegy 80 ezer embert érintett.

Tagaytayban legalább hat embert kórházba kellett szállítani légzőszervi panaszok miatt.
A térségbe látogató Rodrigo Duterte államfő, aki vészhelyzetet hirdetett ki, kedden tréfásan azt javasolta, hogy a kormány a hagyományos módszerekkel hárítsa el a kitörést.
"Oda kell menniük, mondani egy imát vagy áldozatot felajánlani. Tegyék ezt az ősi módon, ahogy az őseink tették" - idézte az elnököt a Inquier.Net internetes oldal.

A Taal az elmúlt ötszáz év során több mint harmincszor tört ki, legutóbb 1977-ben.

Egy 1754-ben történt kitörés hónapokig tartott. A Fülöp-szigetek a földrengések és vulkánkitörések gyakoriságáról ismert csendes-óceáni Tűzgyűrűn fekszik - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.