Bűnöző Macskanő: luxuslakásokba próbált betörni Brazília legszexibb haramiája


Letartóztatták a brazil macskanőt: a híres női bűnöző már nem először került összetűzésbe a rendőrséggel, most azonban minden eddiginél nagyobb volumenű rablást tervezett – volna, ha a rendőrség nem húzza keresztbe a számításait.

Talán még A nagy pénzrablás alkotói sem tudtak volna kitalálni olyan rafinált akciót, mint a brazil Paola Co Carita Gobel és bandája: a 32 éves nő ugyanis úgy akart luxusingatlanokat kirabolni, hogy közben a jövendőbeli károsultak szomszédjába költözött. A kibérelt lakást bázisként használva három bűntársával azt tervezték, hogy napközben belógnak a többi lakásba, ahonnan elviszik az értékes cuccokat.
Bár talán a Louvre-béli rablás sikerén felbuzdulva rettentően magabiztosak voltak, a terv viszonylag hamar megbukott: a szemfüles szomszédság már akkor furcsállta az új beköltözőket, amikor mindössze egy pár matraccal és két bőrönddel foglalták el a lakást, de a turpisság akkor teljes bizonyosságot nyert, amikor az arcukat eltakarva filmezték az ingatlanokat fényes nappal.
A rendőrség természetesen azonnal utánajárt a dolognak, így kiderült, hogy a lakás egy olyan köztisztviselő nevén áll, aki már hetekkel ezelőtt bejelentette, hogy személyazonosság-lopás áldozatává vált. A Mirror információi alapján a brazil Különleges Bűnügyi Nyomozó Osztály rendőrfőnöke számára ezután teljesen világossá vált, hogy az ingatlant bűncselekményre használják, ahogy az is, hogy hamis hitelkártyákkal fizették a bérleti díjakat.
A hatóságok november 19-én razziát tartottak, amely során rengeteg készpénzt és kábítószert találtak a gyanús ingatlanban.
A Brazíliában Bűnöző Macskanőként is emlegetett Paola már korábbi bűncselekményekben is részt vett: egy korábbi betörés alkalmával több mint 60 millió forintnak megfelelő összeget tulajdonított el és több ízben kábítószert is találtak nála, így minden bizonnyal a karácsonyt már a börtönben ünnepelheti majd. Nos, reméljük bármennyi időre is ültetik le, azt nem arra használja majd, hogy a történelem leghíresebb női bűnözőit tanulmányozza egy-két ötletért!

Egy brazil bűnöző, akit Macskanő néven ismernek, kitervelte, hogy beköltözik egy luxusingatlanokból álló lakásba a bűntársaival és amíg a szomszédok nincsenek otthon, kirabolja őket. A terv azonban nem jött be: mivel feltűnően kevés holmival érkeztek meg az új otthonukba, majd az elkövetkezendő napokban álarcban fényképezték a szomszédos lakásokat, az emberek gyanút fogtak és kihívták a rendőrséget. A razzia során rengeteg készpénzt és kábítószert találtak a lakásban, ráadásul az is kiderült, hogy egy köztisztviselő személyiségét is ellopták a rablás előtt. A bandatagokat a rendőrök elkapták és letartóztatták.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.