Eleged van, és felmondást fontolgatsz? Ezt az 5 dolgot még tedd meg előtte


A felmondást nem csak úgy lehet előkészíteni, hogy előtte hetekig hangosan sóhajtozol az irodában, és olyan arccal mászkálsz, mint aki épp 10 családtagját temette el. Lehet okosan és megfontoltan csinálni úgy, hogy te is és a kollégáid is jó szívvel emlékezzenek az elmúlt időkre.

Hiába is szépítenénk: vannak olyan munkahelyek, amik bár elsőre hívogatónak tűntek, pár hét után kiderül, hogy nagyjából annyira kellemesek, mint arccal eloltani egy erdőtüzet. Sokszor nem is egy releváns dolog adja az utolsó lökést: pont rosszkor romlik el már megint a nyomtató, az idegesítő kolléga a legrosszabb pillanatban próbál megint jópofáskodni és bumm, máris idegességtől reszkető kezekkel nyúlsz a felmondólevélért.
A munkaviszony megszüntetése olyan, mint egy érzelmi hullámvasút: először jó ötletnek tűnik és kifejezetten felszabadító érzés, aztán jönnek a kétségek és a bizonytalanság – éppen ezért érdemes csak akkor belevágni a dologba, ha alaposan átgondoltad.
Ha pedig ez megtörtént, még akkor is hátra van pár lépés a zökkenőmentes átmenet érdekében.
Tudjuk, hogy nem minden a pénz, de egyáltalán nem jó móka hónapokig száraz kenyéren és zacskós levesen élni egy megfontolatlan döntés miatt. Fontos, hogy időben elkezdj gondoskodni vésztartalékról a szűkösebb időkre, és legalább 3-6 havi költségeidre elegendő összeg legyen a bankszámládon.
Ha egy drámai „csá lúzerek, én leléptem” jellegű kivonulásra vágysz, érdemes először átnézned a szerződésedet: mennyi a felmondási idő, van-e végkielégítés, van-e versenytilalmi megállapodás és így tovább. Hidd el: lehet, hogy a főnököd mindig ultra cuki volt, de amint felmondásról van szó, egy perc alatt átlényegülhet jogi szakértővé.
Tudjuk, hogy vannak olyan helyzetek, amikor azt érzed, egy percig sem bírod tovább, de a legokosabb döntés mégis az, ha csak akkor intesz búcsút a korábbi munkáltatódnak, ha már találtál egy új lehetőséget. Rengeteg idegeskedéstől és bizonytalanságtól kíméled így meg magad!
Bár csábító lehet a drámai exit gondolata, valójában semmi értelme nincs azon kívül, hogy úgy érezheted magad, mint egy badass main character. Már csak a karmád miatt is sokkal jobban jársz, ha a kollégáid jó szívvel emlékeznek rád – az esetleges referenciákról nem is beszélve!
Ha minden fenti pontot teljesítettél, ülj le és írd le magadnak, hogy miért szeretnél felmondani. Ez nagy segítség lehet abban, hogy a főnököd előtt ne össze-vissza csapongj, hanem konstruktívan és összeszedetten mondd el a felmondásod okait, ami akár az ő számára is hasznos lehet.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.