Sok ember életét követelte a fáraó átka - Ma 100 éve fedezték fel Tutanhamon sírját

Tutanhamon ókori Egyiptom magazin Tutanhamon sírja piramisok történelem a fáraó átka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tutanhamon az ókori Egyiptom XVIII. dinasztiájának egyik nem túl jelentős uralkodója volt, nevét mégis szinte mindenki ismeri. Egyrészt ez annak köszönhető, hogy a sírja teljesen érintetlenül megmaradt 1922-es felfedezéséig, másrészt pedig a feltárást követő rejtélyes halálesetek is hozzájárultak ehhez a hírnévhez. Az utóbbi eseménysorozatot a fáraó átkának szokták nevezni.

Tutanhamon sírjára 1922. november 4-én talált rá Howard Carter brit régész kollégáival. A Királyok völgyében pihenő nyughely óriási szenzációnak számított a XX. század elején, főképp azért, mert mind a benne található kincsek, mind az uralkodó szarkofágja és múmiája érintetlenül tárult a felfedezők elé. A 3000 éves régészeti szenzáció azonban nem csupán világhírrel ajándékozta meg az expedíció résztvevőit, hanem valami végzetessel is.

Tutanhamon sírjára 1922. november 4-én talált rá Howard Carter brit régész kollégáival a Királyok völgyében Forrás: © Harlingue / Roger-Viollet / Roger-Viollet via AFP

Halállal lakolsz!

Tutanhamon sírjának bejáratánál a korabeli újságírók szerint ezt a feliratot lehetett olvasni:

Ez volt a fáraó átka. A felfedezők ezzel természetesen mit sem törődtek, hajtotta őket a kíváncsiság - ennek pedig hamarosan súlyos következményei lettek.

Howard Carter régész múmia alakú szarkofágot vizsgál Tutanhamon sírjánál Forrás: Leemage via AFP


Szinte pontosan 5 hónappal a sír feltárását követően az átok lesújtott, elsőként Lord Carnarvonra, az expedíció egyik finanszírozójára, aki egy légycsípés által okozott seb elfertőződésébe halt bele hirtelen. Őt kicsivel több mint egy hónap után követte egy másik mecénás, George Jay Gould, aki a francia Riviérán tüdőgyulladásban halálozott el, miután meglátogatta Tutanhamon sírját. Rá egy hónapra Ali Kamel Fahmit, az egyiptomi arisztokrata is életét vesztette, amikor felesége hátba, illetve tarkón lőtte. Ezt követően Audrey Herbert és Woolf Joel halt meg – az előbbi egy fogászati kezelést követő szövődményben, az utóbbi szintén pisztoly által.

1923-ban tehát öten haltak meg – mind olyanok, akiknek valamilyen módon közük volt Tutanhamon sírjának megzavarásához...

Átok vagy véletlen?

A sajtó természetesen azonnal felkapta a sztorit és futótűzként kezdett terjedni mind a sírfelirat híre, mind az átok legendája. Még akkor is, ha voltaképpen semmi nem támasztotta alá, hogy a haláleseteknek bármi köze is lenne a sír feltárásához – annál is inkább, mivel maga az átok alapjául szolgáló felirat valószínűleg nem is létezett.

Tutanhamon sírkamrája Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2019 Nick Brundle Photography/Shutterstock



Mindezek ellenére tényleg érdekes, hogy 1924-ben még két, a nyughely feltárásában segédkező ember vesztette életét, majd ezt követően még nagyon sokan.
A halálozások okai persze igen változatosak voltak. Akadt, aki öngyilkos lett, akadt, akit bérgyilkos ölt meg, akadt, aki az ágyában égett meg, vagy a hasmenés vitte el.

Az elkövetkezendő években több mint 15 olyan ember halt meg, aki közvetlenül vagy közvetve valamilyen módon érintett volt Tutanhamon sírjának felfedezésében.


Mondhatnánk, hogy ez valóban az átok, de ne feledjük, hogy nem minden haláleset azonnal következett be. Akadt, ahol Tutanhamon bosszúja évtizedeket váratott magára. Például Howard Carter, a feltárás vezetője, tizenhét évvel a sír felnyitása után, 1939-ben hunyt csak el, 65 évesen...

Hogy hiszünk-e az átkokban, az mindenkinek a maga dolga. Tény, hogy sok furcsa haláleset követte az ókori uralkodó sírjának felfedezését, mérget azonban ne vegyünk rá, hogy a felbőszült fáraó végzett azokkal, akik meg merték bolygatni örök álmát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.